10 °C Budapest

Szeptembertől max. 2 milliót kereshetnek a közszférában

2010. augusztus 31. 10:02

Hatályba lépnek szeptember 1-jén a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagnak azok a rendelkezései, amelyek a közszférában bevezetik a havi kétmillió forintos bérplafont.

A közszféra munkavállalóinak havi munkabére az új szabályozás szerint az előző évi - a KSH által közzétett - bruttó nemzetgazdasági havi átlagkereset tízszerese lehet. Ez vonatkozik a közalkalmazottakra, a köztisztviselők körében pedig a politikai tanácsadókra és főtanácsadókra, továbbá a vezető tanácsos és főtanácsos besorolású egyénekre, az állami vezetőkre, a kormánybiztosokra, a miniszterelnöki biztosokra, a kormányhivatal alkalmazottaira, az igazságügyi alkalmazottakra, valamint a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények alkalmazottaira is, ideértve a gazdasági tanács tagjait is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetében a kihirdetést (2010. augusztus 13.) követő nyolcadik naptól hatályos a szabályozás azzal, hogy a jegybank és a felügyelet elnökének a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től, illetve PSZÁF-tól származó havi keresete az előző évi havi átlagos bruttó kereset tízszerese, a felügyelet alelnöke esetében pedig a kilencszerese lehet.

A szabályokat a fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, vagyis a plafont meghaladó munkabérek, illetmények a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bérplafon mértékére csökkennek.

Az Európai Központi Bank (EKB) az MNB-ről szóló törvény módosítását illetően a törvényjavaslat elfogadása előtt hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy ne sérüljön a központi banki függetlenség elve. Az EKB szerint a változtatások az MNB-elnök jelenlegi fizetéséhez képest megközelítőleg 75 százalékos csökkenést eredményeznek, és csökken az alelnökök, illetve Monetáris Tanács és a Felügyelő Bizottság tagjainak a jövedelme is. A frankfurti székhelyű pénzintézet úgy vélekedett, hogy a módosítás csak jövőbeni kinevezésekre vonatkozhat.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az MNB júliusban közzétett állásfoglalásában kijelentette: az MNB-törvény módosítása sérti a jegybanki függetlenséget, mivel összeegyeztethetetlen az Európai Unió működéséről szóló szerződésben, illetve a jegybanktörvényben foglalt alapelvekkel, valamint teljes mértékben figyelmen kívül hagyja mind az EKB-nak, mind az MNB-nek a törvénytervezetről kibocsátott véleményét. A jegybank szerint a hiteles monetáris politika alapja csak a független központi bank lehet. Az árstabilitás, mint elsődleges cél elérését és fenntartását kizárólag egy minden tekintetben független intézmény valósíthatja meg - hangsúlyozta az MNB.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?