A Computer Associates International egyik volt vezetője akár öt év börtönt is kaphat, amiért részt vett egy olyan nagyszabású csalásban, melynek célja a vállalat részvényárfolyamának felpumpálása volt. Az esetet súlyosbítja, hogy a szoftvercég menedzsere dollármilliókat fizetett ki, hogy elhallgattassa az érintetteket...sikertelenül!
Az 50 éves Thomas Bennett akár 5 év börtönt is kaphat bűneiért, mivel erős a gyanú, hogy összejátszott a vezetőség több tagjával és manipulálták a cég kimutatott bevételét 1999 és 2000 között, hogy jelentős összeget nyerhessenek a részvényopcióikkal.
Amikor a színfalak mögötti ügyeskedés kezdett napvilágra kerülni, a cég vezérigazgatója felhatalmazta Bennettet, hogy több millió dollárt fizessen ki a gyanakvók elhallgattatására.
Áprilisban két vezetőt már bűnösnek találtak csalásban és az igazságszolgáltatás akadályozásában. A CA Inc. 15 ezer alkalmazottjával a világ ötödik legnagyobb szoftvercége.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







