4 °C Budapest

Szeretnél otthonról dolgozni? - Valóra válhat az álmod!

Pénzcentrum
2006. április 6. 07:00

Világszerte rengetegen szeretnék otthon végezni munkájukat, ám míg ez tőlünk nyugatabbra bevett szokás, addig hazánkban távmunka címén csak tömeges álomról beszélhettünk eddig. Vannak persze arra utaló jelek, hogy a nem tipikus munkavégzési formák intenzív elterjedési szakasz előtt állnak, egyes kutatások azonban ennek ellenkezőjére utalnak. Nézzük hogy áll hazánk a távmunka tekintetében és mire számíthatunk az elkövetkező években!

Magyarországon jelenleg a foglalkoztatottak 2-4%-a dolgozik távmunkában, míg az EU-ban ez az arány 13-15%-ra tehető, az USA-ben pedig már 30% körül van.
A számok azt mutatják, hogy bőven lenne tere a növekedésnek, ennek ellenére a Szonda Ipsos tavalyi kutatása szerint a vállalatok többsége az elkövetkező években sem tervezi a távmunka bevezetését. A költséghatékony módszer elterjedésének egyik hátráltatója, hogy az alkalmazottak ellenőrzését megnehezíti, a munkáltatók pedig attól tartanak, hogy az ebből adódó többletköltségek elviszik a "hasznot". (A PriceWaterhouse Coopers adatai szerint ez téves következtetés, mivel a távmunkahely kialakítása 2 év alatt megtérülő beruházásnak tekinthető.)
Az MSZP foglalkoztatáspolitikai szakértője, Simon Gábor azonban a fentinél jóval optimistábbnak mutatkozott a Magyar Hírlapnak adott interjújában, melyben kiemelte, véleménye szerint a távmunka elterjedése intenzív szakasz előtt áll. Ennek hátterét főként az adja, hogy a jelenlegi ciklusban megteremtették a feltételeket, így a távmunkahelyek számának és minőségének emelkedését nem gátolja semmi. A szakértő a következő ciklusra az EU-átlag megközelítését prognosztizálja.
A távmunkaprogram 1998-ban indult, akkor azonban még nem álltak megfelelő szinten rendelkezésre az informatikai eszközök, sem a vállalkozói, sem a lakossági oldalon. A program kezdetén néhány hónap leforgása alatt több tízezer munkavállaló jelentkezett, ez az óriási igény azonban az akkori feltételek mellett nem teljesülhetett.
2002-ben, a program újrakezdésénél már célzottan a munkaadói oldal felől közelítettek, a munkáltatókat ugyanis könnyebb érdekeltté tenni a támogatásokkal. A rendszerben fontos szerepet játszanak az évente meghirdetett pályázatok, melyek nyertese jelentős állami támogatást kapnak a távmunkahelyek létrehozásához.
A foglalkoztatói oldal sikeres ösztönzése esetén az elterjedés szinte garantált, hiszen az MTA Szociológiai Kutató Intézetében készült felmérés szerint a megkérdezettek több mint 90%-a szeretne távmunkát végezni.
A sikeres bevezetéshez persze elengedhetetlenül fontos a megfelelő kommunikáció, jelenleg ugyanis sok munkavállaló úgy érzi, az otthoni munkavégzés által beszűkülnek karrier lehetőségei, sőt sokan egyenesen az elbocsátáshoz vezető lépések egyikének tartják a "hazaküldést".
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk