Infláció és kamatok - hol a határ?

Pénzcentrum
2005. november 3. 12:28

Egyelőre csak részlegesen gyűrűztek át a magas energiaárak a fogyasztói kosár szélesebb termékköreibe. Míg a fogyasztói árszint 2004 eleje óta az USA-ban 6.8%-kal emelkedett, addig ez a maginflációs körben 3.5%-ot tett ki. Ugyenezen időszak alatt a járműüzemanyagok 73.5%-kal, az energia 45.7%-kal került többe.


Az utóbbi időszakban látványosan emelkedett az infláció az USA-ban. A fogyasztói árindex év/év alapon szeptemberben 4.7%-os drágulást jelzett. Az év elején az inflációs index még 3% körül mozgott. A mutató megugrásáért egyértelműen az energiahordozók drágulása a felelős. A járműüzemanyagok egy év alatt 55%-kal lettek drágábbak.


A maginflációs mutatóban szintén tapasztalható egy emelkedés, itt 2%-nál áll az index. Ez kb. 1%pontnyi növekedés ami jelentős, de így is lényegesen kisebb a teljes indexben mért emelkedésnél.


Ami figyelemre méltó az a fogyasztási kiadások alakulásában mért növekedés csökkenése. Itt természetesen a hurrikánok hatása lehet döntő, de az üzemanyagok, az energia drágulásával kapcsolatban az egyfajta óvatosság is kialakulhat a háztartási költekezésben (a más termékcsoportokra elkölthető szabad jövedelem alacsonyabb). Az elemző házak többsége érdemi lassulásra számít a lakossági keresletben a következő hónapokban.


Összességében látható, hogy az infláció emelkedik, amire a FED a kamatemelésekkel már választ is adott. Feltehetően a 4%-on álló Federal Funds Rate még nem a csúcsa a kamatemelési ciklusnak, hamarosan 4.5% körüli ráta várható. Tartósan magas olajárak mellett nem kerülhető el éles versenykörnyezetben sem az átgyűrűzés. A hatékonyságjavításnak korlátai vannak, a vállalati profitok csak átmenetileg jelenthetnek puffert a szélesebb bázisú árnövekedésben. A magas olajárak egyes feltételezések szerint nem csupán átmeneti problémát okoznak, hanem hosszabb ideig magasak maradnak a kereslet-kínálat alakulásának strukturális sajátosságai miatt. A kereslet drasztikus növekedéséhez a kapacitások nem zárkóztak még fel, ehhez pedig évek kellenek.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
vezetoi-coaching  |  2023.09.24 15:21
My 2 cents ehhez… eleve a kérdés iroda vs HO a dolgozó populáció bár nem kicsi, de mégis csak egy sz...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
perfekt  |  2023.09.20 16:24
Üdvözlünk az egyre fejlődő digitális korszakban, ahol a közösségi média nem csak szórakozás, hanem a...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 25. hétfő
Eufrozina, Kende
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM