A kínai elnök, Hu Jintao a hét végi berlini G20 konferencia kapcsán dél-amerikai körútjának kubai állomásán kijelentette, hogy "fokozatosan egy olyan rugalmasabb árfolyamrendszerre térünk át, melyben nagyobb szerepet kaphatnak a piaci keresleti és kínálati erők". Ez fontos jelzés a piacnak, az Egyesült Államoknak, melynek hatalmas külkereskedelmi mérleg hiányának egyik legfontosabb forrása a jüan dollárhoz való rögzítettsége.
Az USA, illetve több nagyobb gazdasági erővel rendelkező ország már évek óta egyre nagyobb nyomást fejt ki az ázsiai ország vezetésére, hogy engedje a jüan árfolyamát a piaci keresleti-kínálati viszonyoknak megfelelően felértékelődni.
Ma a kínai központi bank kormányzó*helyettese, Li Ruogu egy nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Kína döntéseit nem befolyásolja a külföldről érkező erőteljese nyomás. Ruogu hozzátette, hogy “Kínában az a szokás, hogy nem a másikat hibáztatjuk a saját hibánkért, szemben az Egyesült Államokkal, amely ha problémája van, akkor rendre másokat hibáztat azért".
A jüan már hosszú évek óta 8.2 körüli árfolyam mellett a dollárhoz van rögzítve, mely sokak szerint rendkívül alulértékelt lenne piaci viszonyok között. Kínai illetékesek az utóbbi idők nyilatkozataiban olykor még azt is kétségbe vonták, hogy a jüan alulértékelt lenne a rögzített árfolyam mellett.
Amint azt jeleztük, a múlt hétvégi berlini G20 konferencián amerikai illetékesek megbeszéléseket folytattak kínai illetékesekkel, melyeket követően John Snow amerikai pénzügyminiszter nem volt hajlandó elárulni, hogy mikorra várható a kínai árfolyam-reform megindulása.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








