Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
A kormányszóvivői sajtótájékoztatón Csizmár Gábor, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter elmondta, hogy a kormány még szeptember 22-én jóváhagyta a 2004. évi Nemzeti foglalkoztatási akciótervet, melyet benyújtott az Európai Bizottság és a Tanács részére is. A Bizottság és a tagállamok közösen értékelték a tagállamok akcióterveit, így a magyar akciótervről az Európai Bizottság mellett Hollandia készített értékelést a magyar programról.
Csizmár Gábor elmondta, hogy Hollandia értékelése elismerően szól a magyar programról, a meghozott intézkedésekről és a tervezetekről.
A miniszter aláhúzta, hogy az 55 és 64 év közötti korosztály foglalkoztatási rátája 3.3%-ponttal nőtt (2002-ben 25.6% volt, 2003-ban 28.9%), emellett a nők foglalkoztatási rátája is végre elmozdult a stagnálás közeli állapotról (mely elsősorban az idősebb korosztályokat érintette).
Csizmár Gábor elmondta, hogy a 2002-es kormányprogramban megfogalmazott 400 ezer új munkahely létrehozásának szándéka időarányosan jól halad, mivel a KSH adati szerint augusztusig a 400 ezerből 220 ezer állás került létrehozásra, emellett ugyanakkor mintegy 175 ezer állás szűnt meg. A miniszter ígéretet tett arra, hogy a kormányzati ciklus végére elérhető a 400 ezer fős foglalkoztatottság bővítés, mely nettó értelemben kb. 100 ezer munkahely lesz.
A miniszter elismerte, hogy a távmunkahelyek kialakításában csak lassan haladunk előre: Magyarországon 1-2%-os a távmunka aránya szemben az EU 13% körüli átlagával.
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.


