Erősödtek a telítődés jelei a hazai üzlethálózatban - állapította meg a KSH mai közleményében. Mélyült a működő üzletek számának első negyedévi szezonális visszaesése, és az éves szintű növekedés is mérsékeltebb volt a korábbiaknál. Jelentős kereskedelmi létesítményeket a nagyobb városokban nyitottak, az üzletszámcsökkenés főként a kisebb településeket érintette.
Ez év első negyedévében a 6.4 ezer üzletnyitással szemben 6.7 ezer fejezte be működését, melynek következtében az üzletállomány 0,2%-kal csökkent.
Az országos üzletszámcsökkenést csak mérsékelni tudták az újonnan nyílt nagy alapterületű egységek. Pécsett már fogadja a vásárlókat a 100 üzlettel induló Árkád Bevásárlóközpont, ugyanitt az Interspar, a MediaMarkt és az ElectroWorld bővítette a hálózatát, Gyöngyösön a Tesco, Székesfehérvárott a Bricostore gyarapította üzletei számát.
Hazánkban a 2004 első negyedévben nyitott üzletek - ezekkel együtt - összesen 661 ezer m2 alapterülettel rendelkeztek. Az új üzletek átlagosan alapterülete 104 m2 volt: 3 m2-rel kisebb, mint a múlt év negyedik negyedévében, de 22 m2-rel nagyobb az egy évvel korábbinál.
A kiskereskedelmi üzletállomány 2004 első negyedévi országos színtű mérséklődése az Észak-Alföld kivételével minden régiót érintett. Legnagyobb számban (több mint 100-100 üzlettel) a Közép- és Nyugat-Dunántúl, és - elsősorban a budapesti üzlethálózat szűküléséből adódóan - (félszáz üzlettel) a közép-magyarországi régió üzletállománya csökkent.
A bekövetkezett változások nem okoztak jelentős átalakulást a kiskereskedelmi üzlethálózat területi szerkezetében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ez év március végén a kiskereskedelmi üzlethálózat 31%-át az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, 63%-át az ettől eltérő vegyes, illetve szaküzletek, 6%-át pedig a gépjármű-, járműalkaatrész-üzletek és -töltőállomások alkották. Az országos szintű üzletszámcsökkenést döntően az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek számának visszaesése okozta, melyben jelentős szerepet játszott a forgalom hipermarketekbe való koncentrálódása.
Nőtt a nem élelmiszert forgalmazó üzletek száma az év első három hónapjában. Ezek közül a legnagyobb számban (140 üzlettel) a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb iparcikk- és (130 üzlettel) az iparcikk jellegű vegyes üzletek köre bővült.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







