A társasági adóterhek csökkentése, valamint a szakképzés volt a fő témája tegnap a versenyképességi tanács ülésének, melyen a gazdasági, és a pénzügyminiszter is megjelent.
Csillag István ismertette a már korábban nyilvánosságra került elképzeléseit az iparűzési adóval kapcsolatosan, melyet tervei szerint
-vagy teljes egészében le lehetne vonni a társasági adóból (jelenleg 25%-át lehet levonni);
-vagy megszűnne, és a központi költségvetésből évente növekvő rész az önkormányzatokhoz vándorolna (az iparűzési adó az önkormányzatok, míg a társasági adó a központi költségvetés bevétele). Ez azért kiemelten fontos, mert az iparűzési adók összesen 300 mrd Ft-ot tesznek ki, ami az önkormányzati bevételek 92%-át jelenti.
Csillag elmondta, hogy egyszerre kell megvalósítani az adócsökkentés, és tekintetbe venni az önkormányzatok helyzetét. Bármelyik lépés is valósul meg, a vállalatok adóterhe csökkenni fog.
Csillag egyébként egy több cikluson átívelő, nemzeti versenyképességi stratégiát szeretne kialakítani, melynek következtében hazánk a régió "Hollandiájává" válna az igényesség, a tőkevonzás és export, valamint a foglalkoztatás tekintetében.
Nincs egyszerű dolguk azoknak a vállalatoknak, amelyek közösségi finanszírozási platformon keresztül szeretnének értékpapírt kibocsátani.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
-
Árcsökkentés jön a magyar áruházláncnál: 80 tejtermék lesz olcsóbb
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Napokon belül indul a regisztráció a nyári diákmunkaprogramra
- Felhőszakadás, özönvíz - Ez jön most, vegyük komolyan!
- Magyarországra érkeztek ukrán hadifoglyok – erősítette meg Semjén Zsolt
- Beindult az ukrán ellentámadás - Szakértő: igen is, nem is
- Orbán Viktor: szükségünk van arra, hogy Közép-Ázsiából energia érkezzen Európába
- Nagy István: máris látszanak a kötelező bolti akciók pozitív hatásai
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


