Azok után, hogy Leszek Miller lengyel miniszterelnök bejelentette lemondását, várható, volt, hogy a lengyel devizapiacon is megindul majd az élet ma reggel. Mindez be is következett, ám úgy tűnik, hogy a forint ennek ellenére stabil maradt és újra a 250-es árfolyam irányába mozdult el.
EUR/HUF: 250,25-250,55
A régóta támadott lengyel miniszterelnök pénteken végleg beadta a derekát és május 2-i hatállyal bejelentette lemondását. Ez először bizonytalan helzetet teremtett és sokáig úgy tűnt a lengyel zloty akár jelentős gyengüléssel is kezdheti a mai napot, ám néhány pozitív elemzői vélekedés végül kis mértékű gyengülés után stabilizálta az árfolyamot. Mindez azonban minimális hatással volt csak a magyar devizára és a reggeli 251,20-as csúcspont után újra látványos erősödésbe kezdett. A folyamat továbbra is egyirányúnak tűnik, kisebb korrekciók után rendre erősödni tud a forint.
EUR/USD: 1,2115-1,2120
Ma reggel a dollár újra megpróbálta a korrábbi alátámasztások áttörését, és az 1,21 alatti stop-loss-ok kitakarításával 1,2050-ig száguldott. Innen azonban nem tartott tovább az ereje és gyors ütemben vissztért az 1,21 fölé. A felerősödő várakozások, hogy az ECB esetleg kamatot csökkenthet mindenképpen a dollárt segíthetik, úgyhogy a mélypontok újabb támadására lehet majd számítani.

USD/JPY: 105,80-105,85
A dollár jen tovább folytatta a lassú ereszkedést a 105 irányába, de egyelőre még nem tudta elérni azt. Annak ellenére, hogy jegybanki beavatkozást még mindig nem láttunk a 105,50 közelében felerősödött a dollár vásárlók száma. Véleményünk szerint azonban továbbra is a 105 közvetlen közelében érdemes csak megvenni a dollárt, viszonylag szűk stop-loss választásával.
EUR/PLN: 3,7300-3,7350
A kialakult helyzet miatt természetes reakció volt a zloty gyengülése, ám hosszabb távon egyáltalán nem biztos, hogy a miniszterelnök lemondása kárára lesz Lengyelországnak. Éppen ezért egy esetleges zloty eladási hullámban, ami a napokban még bekövetkezhet, érdemes lesz megvásárolni a lengyel devizát az euróval szemben.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tel: 473-0418
e-mail: research@hamilton.hu
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








