A lengyel államfő a korábbi pénzügyminiszter, Marek Belka-t javasolja miniszterelnöknek azt követően, hogy Leszek Miller pénteken lemondott tisztségéről - írja a Reuters.
A hírt a lengyel kormánypárt vezetője, Krzysztof Janik jelentette be azután, hogy találkozott az államfővel. A miniszterelnök jelölt Belka jelenleg az amerikai vezetésű iraki adminisztrációban dolgozik, s 1997-ben, valamint 2001-2002-ben volt pénzügyminiszter. A szakembert annak idején takarékos költségvetési politikát folytatott, s az elemzők szerint jelölése azért pozitív, mert a piac ismeri, és elismeri munkáját.
A lengyel zloty kismértékben gyengült az euróhoz képest ma reggel, s a múlt hét végén sem volt érdemi változás az árfolyamban. A piac megnyugtatónak tartja, hogy a pénzügyi vezetésben nem történik változás.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Árcsökkentés jön a magyar áruházláncnál: 80 tejtermék lesz olcsóbb
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Elemző: Mike Pence-től aligha kell tartania Donald Trumpnak
- Moszkva: ammóniavezetéket robbantottak Ukrajnában
- Úgy néz ki, Messi a tengerentúlra megy
- Magyar állampolgárság a "Széna téri vadmacskának"
- Orbán Viktor: már készül a kormány a második uniós elnökségre - fotó
- Lázadnak a német zöldek az uniós menekültpolitika szigorítása ellen
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


