-3 °C Budapest

Oroszország tovább növeli olajtermelését

Pénzcentrum
2004. március 19. 09:11

Az oroszországi olajcsővezeték szállításokat ellenőrző Transznyeft állami vállalat bejelentette, hogy az ország kőolajkitermelését 2005-ben napi 10 millió hordóra növelik a jelenlegi 9 millió hordóról.

A Kommerszant című lap pénteki számában hivatkozik a Transznyeft vezetőjére, Szemjon Vainstokra, aki szerint a vállalat az idén Nyugat-Európába és a szomszédos országokba 4.8 millió hordó olajat fog exportálni.

Vainstok ugyanakkor a kitermelés és a kivitel növelése fontos feltételeként jelölte meg az exportkapacitások növelését, konkrétan a Japánba irányuló szállításokat lehetővé tévő új csővezeték építésének mihamarabbi állami jóváhagyását.

Mint ismeretes, az olaj növekedésével párhuzamosan Oroszország a tavalyi esztendőben jelentősen növelte olajtermelését és exportját, melynek következtében az ország GDP 7.3%-kal növekedett.

A Világbank szerint az orosz GDP mintegy 25% függ az olaj és a gázipartól, így egy komolyabb olajár zuhanás igen jelentős hatást gyakorolna az ország gazdasági növekedésére.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?