A múlt hét végéig az APEH-hoz 1.1 millió SZJA bevallás érkezett meg, melynek nagy részét már fel is dolgozták. A visszautalt SZJA eddig 8 mrd Ft-ot tett ki.
Mint ismeretes, az SZJA visszautalásokra nyitva álló 30 nap az idei évben még a bevallások APEH-hoz való beérkezésétől számítandó, jövőre azonban már később juthatunk hozzá a visszaigényelt adóhoz. 2005-től ugyanis a 30 nap az SZJA bevallások végső beadásának a napjától számítandó, ráadásul ez a határidő március 20-ról április 20-ra tolódik ki.
Amennyiben az APEH késésbe esik, úgy késedelmi kamatot kell fizetnie. Az adóhivatal idén eddig 313 esetben lépte túl a harmincnapos határidőt, és összesen 116,893 forintnyi késedelmi kamatot fizetett ki.
Az APEH tájékoztatása szerint az egy adózóra jutó visszaigényelt SZJA összege 72 ezer Ft volt eddig, melyben nagy szerepet játszhattak a Sulinetes kedvezmények is.
Az eddig benyújtott SZJA bevallások több mint egyharmadát az APEH honlapjáról letöltött szoftverrel készítették el az adózók. Az internetes programmal 409,989 bevallást töltöttek ki, ami több mint másfélszerese a tavalyinak.

Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






