Márciusban az elemzők eddigi legpesszimistább előrejelzésüket adták az euró magyarországi bevezetésére: a Reuters-felmérés konszenzusa már egyenlő esélyt ad a 2010-es dátumnak és a 2009-es csatlakozásnak. A gazdasági növekedés és az ipari termelés növekedéséről szóló előrejelzések megerősítik a növekvő optimizmust, az élénkülés üteme azonban továbbra is elmarad a kormány által remélttől. Az euró bevezetés csúszását az indokolja, hogy az elemzők szerint az államháztartási hiány és az infláció jelentősen meghaladhatja a célzott szinteket a következő két évben. Mindezzel lehet összefüggésben az is, hogy a konszenzus tovább szűkitette az ez évre várt jegybanki kamatcsökkentések mértékét: jelenleg összesen két százalékos kamatvágást vár a piac, a korábban előrevetített három százalékponttal szemben.
A márciusi felmérésben 12 elemző előrejelzéseinek eloszlása azt mutatja: a piac már egyenlő esélyt ad annak, hogy 2010-re vagy 2009-re tolódik az euró hazai bevezetése. Öt elemző várt 2009-et, öt 2010-et, két elemző szerint pedig mindkét dátum egyformán elképzelhetőnek tartotta.
Már egy hónappal ezelőtt is voltak 2010-es jóslatok, de a konszenzus 2009 volt. Egy évvel ezelőtt 2008 volt az előrejelzés, két éve pedig 2007 körül szóródtak a várakozások. Az utóbbi két évben tehát körülbelül három évet tolódott el az euró bevezetésének várt dátuma.
Az elemzők szerint ennek megfelelően a kormány a jövő hónapban várhatóan 2009-re vagy 2010-re változtatja a 2008-as céldátumot, de voltak olyan vélemények is, hogy az új cél nem egy év lesz, hanem egy időszak : vélhetően 2008-2010, vagy 2009-2010.
A legtöbb elemző csak 2005-re várja az euró előszobájába, az Európai Unió ERM-II. árfolyamrendszerébe való belépést, miután Draskovics Tibor pénzügyminiszter a közelmúltban azt nyilatkozta: Magyarorsság nem rohan az ERM-be, de nem is akar tovább várni 2005-nél.
A főként hazai elemzők konszenzusa szerint a forint új középparitását az ERM-II-ben 262.50-nél fogják meghatározni az euró ellen, tehát a jelenlegi 282.36-nál jóval erősebb szinten. A külföldi elemzők konszenzusa a múlt hónapban 280 volt.
Draskovics Tibor a Reutersnek nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a hazai elemzők 262 körüli konszenzusa közelebb lehet a valósághoz, mint a külföldiek prognosztizálta 280-as szint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az euró várt csúszását az okozhatja, hogy a gazdaság a tervezettnél lassabban halad a bevezetés "maastrichti" kritériumainak teljesítése felé.
A kritériumok szerint a 2008-as euróhoz 2006-ra - ami választási év - a GDP három százaléka alá kellene csökkenteni az államháztartás hiányát a 2004-re meg-
célzott 4.6 százalékról és kb. három százalék alá az inflációt a februárban mért 7.1-ről.
Ezzel szemben az elemzők szerint az államháztartás hiánya már idén is 0.3 százalékponttal túllövi a célt és a jövő év végén is négy százalék körül lesz. Távol került az inflációs kritérium teljesitése is: a 2005 decemberi konszenzus 15 bázisponttal emelkedett, 4.55 százalékra. Két hónappal ezelőtt még 4.3 százalék volt, és már ez is meghaladta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy százalékos célját.
A gazdaság élénkülésének jelei ugyan előrejelzéseik javítására késztették az elemzőket, ez a változás azonban a szakértők szerint nem elég gyors ahhoz, hogy a nemrégiben felfelé módosított deficitcél eléréséhez segítse a kormányt.
Az elemzői konszenzus 0.2 százalékponttal emelkedett a 2004-ben és 2005-ben várt gazdasági növekedésre (3.3 illetve 3.8 százalékra), miközben némileg javultak az ipari termelés növekedésre vonatkozó előrejelzések is. A 2004-es dinamika azonban még mindig elmarad a kormányzat által remélt 3.5 százaléktól, tehát a vártnál kevésbé segíti a költségvetési bevételeket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







