18 °C Budapest

PSZÁF a teljes körű ügyfél-azonosítási kötelezettségről

Pénzcentrum
2004. március 18. 11:07

2003 februárjában a Parlament elfogadta az új pénzmosás elleni törvényt azzal, hogy a hiányos adatokkal rendelkező ügyfeleknek 2003. december 31-ig teljes körűen azonosítaniuk kell magukat a törvény hatálya alá eső szolgáltatóknál - tette közzé a PSZÁF.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2003 augusztusában a Magyar Bankszövetséggel szoros együttműködésben hívta fel erre az ügyfelek figyelmét. A szakma és a szolgáltatók ügyfeleinek jelentős erőfeszítései ellenére ez a határidő rövidnek bizonyult, ezért az Országgyűlés ezt a határidőt egyhangúan meghosszabbította 2004. április 1-ig, egyúttal jelentős gyakorlati könnyítésként lehetővé téve a képviselő útján történő azonosítást is.

A hazai pénzügyi szektor versenyképességének megőrzése érdekében és az ügyfelek érdekeinek szem előtt tartásával újabb törvénymódosítási folyamat indult el a szakma, a Pénzügyminisztérium (PM) és a PSZÁF részvételével. A PSZÁF információi szerint azonban a pénzmosás elleni törvénnyel kapcsolatos - szakértők által több héten keresztül egyeztetett - törvénymódosítási javaslatok egyelőre mégsem kerülnek az Országgyűlés elé.

A pénzügyi szolgáltatók a hatályban lévő törvény szerint minden ügyfelüket teljes körűen azonosítaniuk kell 2004. április 1-ig. Ezért a PSZÁF a PM-mel egyetértésben ismételten felhívja az összes érintett intézmény figyelmét a hatályos, többször módosított törvény betartására, az ügyfél-azonosítási kötelezettség mielőbbi maradéktalan elvégzésére.

Mindaddig ugyanis, amíg a vonatkozó törvény nem módosul, a PSZÁF, mint jogalkalmazó (és nem jogalkotó) szerv, nem tehet mást, mint megköveteli a hatályos jogszabályok betartását.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hatályos törvény értelmében a pénzügyi szolgáltató 2004. április 1-jét követően köteles az ügyleti megbízás teljesítését megtagadni, ha az ügyféllel a törvény hatályba lépése előtt létesített üzleti kapcsolatot, és az ügyfél a szolgáltató írásbeli értesítése ellenére sem jelent meg személyesen vagy képviselő útján azonosítás céljából (és a törvény által előírt adatai nem állnak rendelkezésre). A felügyelet ennek végrehajtását 2004. áprilistól fokozottan fogja figyelemmel kísérni.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?