Kökény Mihály egészségügyi miniszter és a gyógyszerárak- támogatások frontján kialakult krízis (bár ez a szó tilalmi listán lehet) változatlanul napirenden maradt az elmúlt három napban is. A minisztérium a gyártóknak adott ultimátum határidejét múlt hét péntek estéről kedd estére tolta ki. Mindez azonban feltehetően semmit nem változtatott a gyártók álláspontján, a küzdelem várhatóan még a mai napon, vagy holnap kiélesedik. Nem hiszünk benne, hogy az egészségügyi kormányzat koncepciója a jelenlegi formában keresztül vihető, ennek ellenére a gyógyszerrészvényekre feltehetően ma sem vár túl kedvező kereskedés. Kökény Mihály egyébként egy kisebb árfolyam elemzést is adott a hétvégén a Richter és az Egis árfolyamzuhanásával kapcsolatban.
Kökény szerint a két tőzsdei gyógyszergyár részvényei a madridi merénylet miatt estek, s a tőzsdén egyébként sem szokatlanok a jelentős árfolyam kilengések. Úgy véljük ezen állítás értékelésével nem érdemes a billentyűzetet koptatni.
Még egyszer röviden az ultimátumról:
1., a gyártók vagy befizetik az általuk realizált bevétel 15%-át a gyógyszer kasszába, vagy
2., a minisztérium a jelenleginél 15%-kal alacsonyabb szinten befagyasztja az árakat
Kökény szerint a 170 gyártóból mintegy 10-20 társaság fogja az "önkéntes" befizetést választani, s ezen cégek számára - mivel optikailag nem csökken a hazai ár - az export pozíciók sem romlanak.
Mindkét megoldási javaslat a jelenlegi, strukturálisan torz rendszert konzerválja, s a csökkenő árakon keresztül a hazai gyógyszerfogyasztás növekedéséhez vezet, mely a kassza ismételt deficit emelkedését váltja ki.
Saját farkába harap a kígyó: kíváncsiak lennénk a tekintetekre annak felismerésekor, hogy a 85%-ra csökkentett árból újabb 5-10%-ot kell faragni a gyártóknak a tervezett hiány fenntartásához.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







