15 °C Budapest

Gyengült a forint, a zloty és a dollár is a délelőtt során (Hamilton Rt.)

Pénzcentrum
2004. március 16. 12:05

A péntek délutáni szinten nyitott a forint, amely a délelőtti órákban tovább gyengült az euróval szemben. A befektetőkben ismét tudatosodott az al-Kaida által jelentett globális veszély, amely nem tett jót a dollár erősödésére játszó spekulánsoknak.


EUR/HUF: 254,00-254,30

eurhufcomp
eurhufcomp
Pénteken még úgy tűnt, hogy a hosszú hétvége miatt indokolt óvatosság áll a forint gyengülése mögött, ma azonban változatlanul a 254 Ft/eurós szint közelében történnek a jegyzések a jegyzések. A gyakorlat többnyire azt mutatja, hogy a gyengülő dollár az euró erősödésén keresztül a forint esetében is gyengülést okoz.

Az üzletkötők alacsony forgalom mellett a 253 - 254,50 közötti sávba várják a jegyzéseket a nap hátralévő részében.

EUR/USD: 1,2347-1,2350

Többször is tesztelte az elmúlt napokban az 1.2165-75 dollár/eurós szintet a világ két vezető devizájának keresztárfolyama, ennek ellenére nem sikerült a szint áttörése.

eurusdcomp
eurusdcomp
A zöldhasú újabb, valószínűleg csak átmeneti gyengülésében a szakértők által az al-Kaidának tulajdonított madridi robbantás-sorozat által kiváltott, felerősödő globális terrorveszély, valamint a japán jegybank egyre visszafogottabbnak tűnő intervenciói állnak.

EUR/PLN: 4,7328-4,7378

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Változatlanul a lengyel fizetőeszköz elmozdulása a legérdekesebb a régióban. A zloty tegnap közel két hónapos csúcsra erősödött, miután a februári inflációs adat kedvezőbb lett az elemzői konszenzus várakozásánál.

Tegnap kora este még a 4.69-es szintet tesztelte a zloty/euró árfolyam, jelenleg azonban ennél már lényegesen kevesebbet ér a lengyel fizetőeszköz.

A febrári 4.9 feletti rekord mélypont óta az elmúlt hetekben a lengyel jegybank intervenciója által támogatva erősödő trendet mutat a zloty. A pénteken elfogadott, korábban sokat vitatott költségvetési reformcsomag tovább segítheti az árfolyam erősödését.

Tel: 473-0418
e-mail: research@hamilton.hu

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?