Lízing - A finanszírozás jövője, a jövő finanszírozása

Pénzcentrum
2004. március 11. 12:45

Az olyan bérleti szerződéseket, melyek egy vagy több évre szólnak és rendszeres fix összegű díj fizetésével járnak lízingnek nevezzük. A lízing amerikai pénzügyi innovációként a második világháború után terjedt el, amikor a hadikapacitásokat polgári célokra kellett átállítani. Akkoriban az eszköz csak akkor került véglegesen a vállalkozó tulajdonába, amikor a működtetés nyereségéből már visszafizette az ellenértéket. A vállalati működés során nyilvánvaló, hogy nem szükséges minden eszköz fölött tulajdonosként rendelkeznünk, elegendő és esetleg gazdaságosabb lehet egyes elemek bérlése. Hazánkban a személygépkocsi a leggyakoribb lízingtárgy. A lízingszerződésekben az eszköz tulajdonosát bérbe adónak, a használót pedig bérbe vevőnek nevezzük. A szerződés meghatározza a havi, vagy féléves díjak összegét, a fizetés általában azonos időközönként történik, de előfordulhat egyedi ütemezés is. A megállapodások szerint számos lízingfajta különíthető el: - Az üzemeltetési lízingnél a bérbe adó vállalja, hogy karbantartja és biztosítja a berendezést, - míg nettó lízing esetén az ezzel járó költségek a bérbe vevőt terhelik. - Közvetlen lízingről beszélünk akkor, ha a jövőbeli felhasználó kiválasztja az eszközt, majd megkéri a lízingcéget, hogy vásárolja meg azt és végül ezután lízingeli. - Visszabérlés, vagy visszlízing akkor következik be, ha a vállalat eladja a tulajdonában lévő berendezést a lízingcégnek, majd visszalízingeli azt. - Tőkeáttételes lízing esetén a bérbe adott eszköz vételárának egy részét hitelből fedezik.


A rövid fogalmi áttekintés után lássuk miért is érdemes az eszközbérlet!
Magától értetődő, hogy ha rövid ideig van szükségünk egy eszközre, például csak egyszer szeretnénk Ferrarival megjelenni egy találkozón, azért kár lenne megvenni és eladni az autót, sokkal egyszerűbb a bérlet eszközéhez nyúlni. További pozitívum lehet, hogy a karbantartással járó terhektől is megszabadulhat a bérlő, amennyiben a fentiek szerint üzemeltetési- (szerviz-) lízingmegállapodást köt. Előnyként jelentkezhet, hogy az átadó tulajdonában maradó eszközt a bérbe adó amortizálhatja és az ebből származó adómegtakarítás egy részét esetleg átengedheti a felhasználónak alacsonyabb bérleti díj formájában (Ez konstrukciónként változhat, mint arra a későbbiekben kitérünk.). Korunk felgyorsult gazdasági környezetében nem elhanyagolható jelentőségű, hogy követni tudjuk a technikai változásokat, mindig hozzájuthatunk a legújabb eszközökhöz, egyik lízingből a másikba átugorva. Fontos lehet, hogy a nagyobb beruházásokat részletekben finanszírozhatjuk, így a bankoknál hitelképtelennek minősített vállalkozások is lehetőséghez juthatnak (bár a később tárgyalt pénzügyi lízing megkötésekor a lízingcégek megkívánhatnak bizonyos mértékű saját erőt).

Vezetői szempontból sokan előnyként hozzák fel, hogy elkerülhető egy esetleges eszközvásárláshoz kapcsolódó jóváhagyási eljárás, ez azonban messze nem tartozik a legnagyobb pozitívumok közé, mint ahogy a lízing tőkekímélő képessége sem. (Ez alapvetően azt jelenti, hogy ha nem kötjük le a pénzt eszközökbe, akkor befektethetjük másba.) Sokkal fontosabb szerepet játszhat a lízing mérlegen kívüli volta. Ma már a pénzügyi lízinget tőkésíteni kell, vagyis ki kell mutatni a lízingdíjak jelenértékét a források között.



A pénzügyi lízinget egyfajta hitelként megközelítve a Hitelintézeti Törvény szabályozza, míg az operatív konstrukcióra vonatkozó szabályozások a bérleti jelleg miatt a Ptk.-ban találhatók. Az elszámolás és pénzügyi lebonyolítás szabályait az ÁFA és a Számviteli törvény írja elő.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
vezetoi-coaching  |  2023.09.24 15:21
My 2 cents ehhez… eleve a kérdés iroda vs HO a dolgozó populáció bár nem kicsi, de mégis csak egy sz...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
perfekt  |  2023.09.20 16:24
Üdvözlünk az egyre fejlődő digitális korszakban, ahol a közösségi média nem csak szórakozás, hanem a...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 26. kedd
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM