Döntést hozott az ÁPV Rt. Igazgatósága a Hungexpo Rt. szakmai partner bevonását célzó pályázatának eredményéről. A határozat értelmében a privatizációs szervezet képviselője a Hungexpo március 12-i közgyűlésén azt javasolja majd, hogy a pályázatot nyilvánítsák eredménytelennek.
Az ÁPV Rt. megítélése szerint a Hungexpo Rt. tavaly nyáron elfogadott fejlesztési stratégiája szakmailag újszerű és ígéretes volt, és jó alapot kínált a társaság tevékenységének modernizációjához.
Az ezen alapuló pályázati kiírás az első jelek szerint jelentős érdeklődést keltett a szakmai befektetők körében, hiszen kilencen nyújtottak be szándéknyilatkozatot arról, hogy ajánlatot kívánnak tenni.
A január 15-i határidőig azonban csak három ajánlat érkezett a kiíró Hungexpo Rt-hez és - bár a beérkezett ajánlatok szakmai értékeket hordoznak -, a privatizációs szervezet úgy ítéli meg, hogy ez sokkal szűkebb szakmai érdeklődés, mint ami a koncepció alapján várható volt.
A komoly, sokszereplős szakmai verseny hiányát feltehetően az iparág piaci környezete befolyásolhatta, és az eredményességet nem segítette, hogy a pályázatot kiíró meglehetősen szűkre szabta a felkészülési időt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ÁPV Rt. úgy ítéli meg, hogy a Hungexpo hosszú távú jövője érdekében szükség van a verseny szélesítésére. Ezért haladéktalanul meg kell vizsgálni a privatizáció más lehetséges koncepcióit, és megkeresni azt a megoldást, amelynek segítségével a jelenlegi piaci környezetben is nagyobb számban vonható be, az a hazai és nemzetközi referenciákkal rendelkező befektetői kör, amelynek révén sikeresen mehet végbe a külső forrás bevonása a kiállítás-szervezési tevékenység fejlesztésébe.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Nem az AI veszi el a munkánkat (x)
Viszont az fogja eldönteni, ki marad talpon
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








