Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
Az MTV kulturális igazgatóját, Baló Györgyöt és az aktuális igazgatót, Rudi Zoltánt tartják a legesélyesebb jelölteknek a köztévé elnöki tisztére - írja mai számában a Magyar Hírlap. Ahhoz azonban, hogy ma megválasszák az MTV elnökét, a kuratóriumi elnökség kétharmadának kell javasolnia a jelöltet a nagykuratóriumnak.
Mivel a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökségben a kormánypártoknak két-két, az MDF-nek négy hely jutott - a Fidesz helyett is állítottak jelöltet -, nem lesz egyszerű a kétharmad megszerzése.
A Magyar Hírlap úgy értesült, hogy az MDF-es kurátorok abban az esetben hajlandók baloldali jelöltet támogatni, ha az illető az ő emberüknek ajánlja a hírterület vezetését és egy alelnöki posztot. E feltételeket Rudi Zoltán, az MTV aktuális főigazgatója állítólag hajlandó lenne teljesíteni - őt azonban az SZDSZ nem támogatja. Vélhetően a szocialisták sem mennének bele, hogy a hírterület az ellenzék irányítása alá kerüljön.
A legvalószínűbb így az, hogy ebben a körben sem lesz meválasztva az MTV új elnöke.
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.


