16 °C Budapest

Középpontban a régió, magyar rally a piacon

Pénzcentrum
2004. március 5. 08:36

A magyar tőzsde árazását, kilátásait, teljesítményét nehéz önmagában vizsgálni, a piacot régiós alapok mozgatják, akik sokszor ellentétesen gondolkoznak, mint a hazai befektetők. A régiós gondolkozásmód erősítése céljából útjára indítunk egy heti rendszerességgel induló sorozatot, amely a magyar piacot a régióval egységben értékeli vizsgálja. Tehát fókuszban a cseh, a lengyel, a magyar és az orosz piac.



A régiós gondolkozás hasznossága elég triviálisnak tűnik, a szélesebb látókör már sok esetben bizonyította előnyeit. A legszebb példa az OTP elmúlt időszakban mutatott teljesítménye, a száguldás hátterében az állt, hogy a historikusan magasnak tűnő árfolyamról való továbbemelkedést teljesen indokolta a régiós árazás és a befektetési alapok tevékenysége.

Rendszeressé váló sorozatunkban a főbb piaci folyamatokon kívül az általunk kiválasztott 62 régiós (20 lengyel, 18 magyar, 18 orosz, 8 cseh) teljesítményét is figyelemmel követjük.


A régiós összehasonlításból egyértelműen kiderül, hogy bár a héten új csúcsra emelkedő BUX számított az elmúlt 5 kereskedési nap nyertesének, a 3 hónapos teljesítmény alapján egyáltalán nem szállt el a magyar index, emelkedése alulról közelíti a régió átlagát. A magyar szárnyalás tehát nem valami lokális csodának tudható be.


Az elmúlt egy hétben a régió legjobb papírjai között sorakoztak a magyar papírok. TOP 10 papír között a Matávon és a Richteren kívül számos magyar mid-cap található. Az elmúlt héten a régió legjobban teljesítő papírja az FHB lett, a magyar bank teljesítménye kiemelkedő volt a régióban. A mid-cap papírok emelkedése jelzi, hogy a piac nem csak a blue chipek teljesítményét díjazta. A régió legjobban teljesítő papírjai közé a magyarokon túl nem fért be egyetlen komoly blue chip sem, a rallyt most Magyarország vezérelte.


A legrosszabbul teljesítő papírok között az orosz részvények túlsúlya figyelhető meg, a magyar közül csak a Danubius fért be a "piszkos tizenkettőbe". Az orosz papírok gyengélkedése azt okozta, hogy a 4 irányadó index közül egyedül az RTS tudott gyengülni.

Érdemes megvizsgálni szektorok szerint is a régió vezető papírjainak teljesítményét. A kelet-európai nagybankok közül a mind 1 hetes, mind 3 hónapos időtávon az OTP nyújtotta legjobb teljesítményt, míg a piac által a bizalmat már korábban megkapó Pekao nem nyújtott fényes teljesítményt. Az OTP 3 hónap alatt felmutatott 41%-os (euró) erősödése azért nem egyedülálló, az árazási szinten talán legjobban hasonlító Komercni Banka ugyanezen időtávon 30%-ot nőtt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A távközlési szektorban a Matáv szintén mindkét időtávon felülteljesítette legfontosabb szektortársait miközben az elmúlt napokban jelentősen növekedett az árfolyama.



Ha már kelet-európai sorozatot indítunk nem árt áttekinteni, hogy melyek a cseh, lengyel, magyar piacok legfontosabb papírjai. A TOP 10 papír köre 3 legfontosabb vizsgálati szempont ( kapitalizáció, közkézhányad,, forgalom) alapján megegyezik. Kapitalizáció alapján a lengyel, forgalom alapján a cseh, közkézhányad alapján a magyar blue chipek vezetik a régiós papírok listáját.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
perfekt  |  2023.09.20 16:24
Üdvözlünk az egyre fejlődő digitális korszakban, ahol a közösségi média nem csak szórakozás, hanem a...
hrdoktor  |  2023.09.18 07:23
A munkavállalók helyzetét, stressz-szintjét, pszichoszociális állapotát a munkáltatónak legalább hár...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
coachco  |  2023.09.04 17:31
Jártatok már a Borsodi Dombságban? Az Ózd környéki falvakban? És Ózdon? Tudjátok-e, milyen ott a jel...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 24. vasárnap
Gellért, Mercédesz
38. hét
Szeptember 24.
A siketek világnapja
Szeptember 24.
Tengerészeti világnap
Szeptember 24.
A fehér kendő napja
Szeptember 24.
A szív világnapja
Szeptember 24.
A Szentírás vasárnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2023. szeptember 24. 06:30
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM