7 °C Budapest

India évtizedét éljük?

Pénzcentrum
2004. március 5. 14:25

Alig egy évvel ezelőtt még meglehetősen szánalmas állapotok uralkodtak India táján: a Pakisztánnal való konfliktus idején még egy nukleáris háború sem tűnt elképzelhetetlennek, az egyik indiai államban szemtanúi lehettünk a hindu és muszlim közösség nyílt összetűzésének, a gazdaság pedig alig 4%-os ütemben hömpölygött előre, mely messze nem elegendő egy milliárdos népességű országnak, ahol a lakosság negyede súlyos szegénységben él - derül ki az Economist összeállításából.

Egy évvel a fentiek után a kormány propagandája szerint "India tündököl". Mára lehetségesnek látszik egy történelmi jelentőségű megegyezés Pakisztánnal és a legutóbbi választási kampányok hangvétele is nagymértékben változott. A választócsoportok félre tudták tenni egymással szembeni konfliktusaikat és egyöntetűen kinyilvánították a korrupt kormánnyal, kátyús utakkal, mérgező vízzel és elégtelen áramszolgáltatással szembeni ellenérzésüket. India gazdasága már évi 8% körüli ütemben növekszik, az ország hotelei dugig vannak külföldi vendégekkel, akik a terület jelentőségét mostanság mind outsourcing-ban, mind pedig a növekvő piaci lehetőségekben látják. Az optimista elemzők már India évtizedeként emlegetik a jelenkort, a hazafiak pedig egyenesen az ország évszázadáról beszélnek.

Mindez rendkívül kecsegtetően hangzik, de nem árt a mögöttes tartalmat is ellenőrizni. A több mint 10 éve tartó gazdasági nyitást és liberalizációt követően India gazdasága világviszonylatban még mindig meglehetősen kicsinek számít. Az ország a föld népességének 17%-át tömöríti, de a világ GDP-jéhez kevesebb, mint 2%-kal járul hozzá, a világkereskedelemhez pedig csupán 1%-kal. Kínával összehasonlítva megállapítható, hogy Kína kétoldalú kereskedelme a világ fennmaradó részével csupán tavaly kétszer annyival nőtt, mint India összes kereskedelmi forgalma.

Az Indiaiak természetesen optimistán tekintenek a jövőbe és remélik, hogy képesek lesznek fenntartani a 8% körüli éves GDP növekedési ütemet. Ez azonban egyben létszükséglet is lenne az ország számára, mivel India munkaerőállománya gyorsabban bővül, mint népessége. Becslések szerint a jelenlegi évtizedben India munkaerőállományának bővülése 50%-kal meghaladja majd a kelet-ázsiai régió (Kínával együtt számított!) összesített hasonló adatát.

Mindent összevetve India tényleg a helyes úton indult el, de nagyon sok van még hátra a kiugró eredmények eléréséig. A növekedés fenntartásához, illetve gyorsításához további strukturális reformok szükségeltetnek, amennyiben viszont ezek rendben végbemennek, India tényleg fényes lehetőség előtt állhat.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem