16 °C Budapest

Ismét 1,400 Ft felett a Graphisoft

Pénzcentrum
2004. március 4. 15:21

Hatalmas rallyval gyönyörködteti meg befektetőit a mai napon a Graphisoft, a szoftverfejlesztő részvényei 7.6%-os növekedést követően ismét 1,400 Ft fölé erősödtek.

A növekedés ráadásul jelentősnek tekinthető forgalommal is párosult a mai napon. Az alábbi grafikonon is látható, hogy az eddigi volumen bőven meghaladja a szoksásos 10szeresét is.

Mint emlékezetes, a Graphisoft igen kiváló negyedik negyedéves gyorsjelentését követően a részvények esni kezdtek, a csökkenés elsősorban profit realizációnak volt betudható, másrészt pedig a papír kikerült a befektetők figyelmének a középpontjából.

A jelenlegi piaci környzetben igencsak elképzelhető a további emelkedés, a nagyobb papírok többsége már átesett egy jelentősebb árfolyam növekedésen, amit a kisebb kapitalizciójú részvények követhetnek. Ezek közül kiemelkedik a Graphisoft, mely a tavalyi év sztárja volt annak köszönhetően, hogy gazdálkodásában fordulat állt be, és folyamatosan a várakozásokat meghaladó eredményeket tudott produkálni.

Szintén pozitív jel a nagy versenytárs Autodesk múlt héten publikált kiváló gyorsjelentése is, mely igencsak optimista prognózisokat tartalmazott. Az iparág legnagyobb szereplőjének a kilátásai pedig indikáció lehet az egész piacra nézve...

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?