Akár néhány héten belül is tárgyalhat a kormány az európai részvénytársaságról szóló törvény tervezetéről - írja a Világgazdaság. Az európai gazdasági egyesüléshez hasonlóan az európai rt. alapításához is legalább két tagállamba bejegyzett részvénytársaság szükséges, és ezek közül a tagországok közül bármelyikben regisztrálható. Az új társasági forma esetében nem csak az EU-s, de a hazai
Az európai gazdasági egyesüléshez hasonlóan az európai rt. alapításához is legalább két tagállamba bejegyzett részvénytársaság szükséges, és ezek közül a tagországok közül bármelyikben regisztrálható.
Az új társasági forma esetében nem csak az EU-s, de a hazai jogszabályokat is figyelembe kell venni. Az európai rt. célja, hogy megkönnyítse az EU-n belüli tőkemozgást.
Az EU-s szabályozás szerint az európai rt. székhelyének a változásakor nem kell az egyik tagországban megszűntetni a társaságot, majd a másikban újra bejegyezni, azonban alapszabályát az új székhely szerinti társasági joghoz kell majd igazítani.
Tapasztalatok egyelőre még egyik tagországban sincsenek, a közösségi szabályosát várhatóan október 8-tól kell érvényesíteni az egész EU-ban.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







