1.5%-kal több közúti közlekedési baleset történt 2003-ban a megelőző év baleseti adataihoz viszonyítva, a balesetek számának első negyedévi csökkenése után április-december között növekedés következett be. A balesetek kevésbé voltak súlyosak, 10.2%-kal kevesebb halálos kimenetelű balesetben 7.2%-kal (103 személlyel) kevesebben vesztették életüket a közutakon, mint egy évvel korábban.
A 2003. évben 19,976 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, melynek 60%-a könnyű sérüléssel végződött. A súlyos sérüléses balesetek száma 1.1%-kal csökkent a megelőző évhez viszonyítva.
Régiós bontásban vizsgálva az adatokat, a balesetek száma Észak-Alföldön nőtt a legnagyobb mérték-ben (4.7%-kal), míg Dél-Alföldön csökkent a leginkább (2.8%-kal) 2002-höz viszonyítva.
A balesetek 69%-a lakott területen belül történt. A közúti forgalomban leggyakrabban a haladó járművek ütköztek, ebből 43 esetben vasúti járművel. A haladó járművek ütközéséből 533 volt halálos kimenetelű, melynek mintegy a fele a szemben haladó járművek ütközése során történt. A járművek gyalogost 3,664 baleset során ütöttek el, melyből 288 esetben halálos volt a gázolás.
A balesetek 89%-ban a járművezetők hibájából, leggyakrabban a relatív gyorshajtás, azaz nem az útviszonyoknak megfelelő sebesség miatt történtek. A gyalogosok 9.4%-ban voltak okai a balesetnek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
100 balesetből 12.5 ittassággal függött össze. A segédmotoroskerékpár-vezetők és a kerékpárosok okozta baleseteknél játszott az ittasság a legnagyobb szerepet (22.9 és 20.6%).
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Nem az AI veszi el a munkánkat (x)
Viszont az fogja eldönteni, ki marad talpon
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








