0 °C Budapest

Átfogó piaci körkép (Buda-Cash)

Pénzcentrum
2004. február 26. 08:31

USA: KIS ERŐSÖDÉS, FŐKÉNT A TECHNOLÓGIA VEZÉRLETÉVEL - kismértékben nőttek az USA részvényindexek, ami főként a számítástechnikai-félvezetőipari szektorokból érkező jó vállalati hírek mellett Alan Greenspan Fed-elnök kommentárjának volt köszönhető - a jegybankelnök kiemelte a kedvező 2004. évi növekedési kilátásokat, ugyanakkor a munkaerőpiaci helyzet értékelése alapján rövid távon továbbra sem kell kamatemelésre számítani - a számítógépeket forgalmazó Ingram Micro 22%-kal nőtt jó gyorsjelentése és a menedzsment által megfogalmazott kedvező várakozások nyomán; a számítástechnikai-félvezetőipari szektor megítélését a Gartner iparági csoport jelentése is javította, amely szerint a globális félvezetőeladások idén 23%-kal nőhetnek - elemzői kommentár (Goldman Sachs) nyomán erősödött valamivel több mint 1%-ot a Home Depot barkácslánc

ÓVATOS OPTIMIZMUS EURÓPÁBAN IS

- Európa is kismértékű erősödéssel zárt; a nyertesek között a félvezetőipari társaságok, ill. az akvizíciós célpontként hírbe hozott társaságok emelhetők ki
- a már említett Gartner iparági csoport jelentése nyomán Európában is jól teljesített a félvezetőipar (Infineon, ASM International)
- a France Telecom (-1,2%) cáfolta azon lapértesüléseket, hogy meg kívánná vásárolni a KPN többségi részesedését - ennek ellenére a holland távközlési társaság 1,7%-kal erősödött
- ugyancsak felvásárlási pletykák húzták a Vivendi (4,1%) árfolyamát; hírek szerint a társaság SFR nevű leánycégét szeretné megszerezni a Vodafone - nem kizárt, hogy akár a Vivendi megvétele árán is
- jó gyorsjelentése nyomán erősödött a brit Aviva biztosító, míg az Alstom gyáripari társaság egy 1,4 milliárd euro értékű spanyolországi megrendelés hírére erősödött 6,6%-kal
- a gyengülő részvények közül kiemelhető az elemzői leminősítésben részesülő Allianz (-1,3%), valamint a gyenge negyedévről beszámoló német Fresenius Medical

KÜLFÖLDI MAKROGAZDASÁGI HÍREK

VÁRTNAK MEGFELELŐEN JELENTŐSEN CSÖKKENŐ NÉMET INFLÁCIÓ Február: 0,9% év/év Piaci várakozás: 0,9% Január: 1,2%

- az év második felében megnövekedett infláció átmenetinek bizonyult, februárban ismét 1% alá csökkent az év/év alapú német infláció (legutóbb júliusban volt ilyen alacsony szinten)
- tavaly év közepén még az igen lanyha gazdasági aktivitás, ezúttal azonban elsősorban az euro erősödése nyomán mérséklődő energiaárak éreztették hatásukat; azonban a gazdasági szereplők továbbra is meglehetősen gyenge piaci áremelési lehetőségekről számolnak be
- az adat megerősíti azon várakozásokat, amelyek szerint az eurozóna februári inflációja az ECB által meghatározott 2%-os plafon alá süllyedhet (a várakozás 1,8%); az ECB-re így továbbra sem nehezedik kamatemelési nyomás

GREENSPAN SZERINT VISSZA KELLENE FOGNI A KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOKAT

- Alan Greenspan tegnap magyar idő szerint 16:00-kor kezdődött beszédében megerősítette, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályán van, a recessziót követő lassabb ütemű, bizonytalanabb növekedés immár végleg a múlté, a növekedési kilátások 2004-ben is igen kedvezőek
- a növekedést az 1%-os irányadó kamat mellett elsősorban az 1700 milliárd dolláros adócsökkentési csomag stimulálja; a kiadási oldalon több fegyelmet kellene tanúsítani, mivel egy esetleges adóemelés veszélyeztetné a gazdasági növekedést
- a fő gondot továbbra is a munkaerőpiac jelenti, az állásteremtés üteme a gazdasági fellendülés ellenére mérsékelt, részben az erőteljesen növekvő termelési hatékonyságnak betudhatóan; ennek tulajdonítható a fogyasztói bizalom februári jelentős csökkenése is
- a munkaerőpiac gondjainak hangsúlyozása valószínűsíti, hogy rövid távon továbbra sem várható kamatemelés

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


VÁRHATÓ ESEMÉNYEK

USA
14:30 Beruházási javak rendelésállománya, január. Várt: +1,4% hó/hó, szállítóeszközök nélkül: 1,8%. Előző havi: 0,3% ill. -0,4%.
14:30 Heti új munkanélküliek száma. Várt: 345 ezer, előző heti: 344 ezer.
16:00 Új lakáseladások, január. Várt: 1075 ezer, előző havi: 1060 ezer.

EURÓPA
8:45 Francia üzleti bizalmi index, február. Várt: 103,0 pont, előző havi: 102,0.
10:00 RWE tájékoztató a 2003. évről és a 2004. évi kilátásokról.
11:30 Brit fogyasztói bizalmi index, február. Várt: -1,0 pont, előző havi: 0,0.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?