Immár második alkalommal tart országértékelő beszédet Medgyessy Péter miniszterelnök az Országgyűlésben. A felszólalásra napirend előtt kerül sor. A beszéd elkészítésében a kormányfő közgazdászokkal, kutatókkal is egyeztetett. Előzetes információk szerint a miniszterelnök a tavaly meghirdetett Európa-tervnek új dimenziót kíván adni.
Az országértékelő beszéd alkalmából Medgyessy Péter meghívta a parlament ülésére Göncz Árpád volt köztársasági elnököt, Boross Péter egykori miniszterelnököt és Antall József néhai kormányfő özvegyét is. Emellett meghívást kapott a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke, volt elnökei, a történelmi egyházak vezetői, az Alkotmánybíróság tagjai, vezető közgazdászok és több művész is. A kormányfő személyes meghívottainak listája mintegy nyolcvan főből áll.
A miniszterelnök tavaly február 11-én mondta el A köztársaságról címet viselő beszédét, melyben tíz pontból álló, úgynevezett Európa-tervet hirdetett meg. Ennek célja az uniós felkészülés elősegítése volt. Az Európa-terv egyik központi elemét egy 150 mrd Ft-os hitelprogram képezte, ezen túl jelentős hangsúly helyeződött az infrastruktúra-fejlesztésre.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







