13 °C Budapest

Görögökkel kell megküzdenie az OTP-nek a RoBankért - esélylatolgatás

Pénzcentrum
2004. február 16. 14:21

Az OTP és a görög Piraeus Bank érdeklődik a román Banca Comerciala RoBank megvásárlása iránt - tudósított az MTI a Ziarul Financiar című román gazdasági lap mai írására hivatkozva.


A román gazdasági napilap szerint a két bank mellett a The Netherlands Development Finance Co. befektetési alap is fontolgatja az esetleges vásárlást.

A RoBanknak Bukarestben három, más jelentősebb román városokban pedig tizenegy fiókja, illetve három ügynöksége működik.

*******************

Bár az OTP külföldi akvizíciós törekvései során már többször találta magát szembe nem várt fordulatokkal, előzetesen úgy tűnik, hogy ezúttal inkább "neki áll a zászló" a RoBankért folytatott "küzdelemben". Információink szerint a bank jelenlegi török tulajdonosai számára ugyanis nem jelentéktelen körülmény az OTP esetében, hogy a magyar bank a tulajdonosa a bolgár DSK-nak is, mely méreténél fogva a jelentős török kisebbséggel rendelkező Romániával és Törökországgal egyaránt szomszédos Bulgária egyik legmeghatározóbb bankja, s az OTP terveinek ismeretében az OTP Bulgáriában legalább olyan komoly szereplője lesz a helyi gazdasági életnek, mint Magyarországon.
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 26. 15:01