A gyorsjelentési szezon egyik utolsó gyöngyszemeként publikálta eredményét a Humet. A folyamatos gondokkal küszködő biotechnológiai társaság ugyan természetesen veszteséges lett, mind az egész évet, mind a 2 félévet tekintve, de a veszteség mértéke csökkent. Hiába óvatosabban kell bánni a pénzzel, mióta a korábban kimeríthetetlennek vélt tőzsdei forrás nem finanszírozza tovább a társaság működését.
A Humettel foglalkozni mindenképpen érdekes, esetében a mérlegelemzés fontossága megelőzi az eredménykimutatást. Annyit érdemes azonban előrebocsátani, hogy Civin János mozgásterét a körülmények és saját maga annyira beszűkítették, hogy a Mesternek kevés az esélye a kibontakozásra. A golflabda a javuló eredmény ellenére még mindig a homokágyban van.
A Humet felett Damoklész kardjaként lebeg a rövid lejáratú kötelezettség sor, amelyen több mint 200 millió forint található. Ebből 80 millió forint a Csucska Elek alapítványtól kapott kölcsön (az alapítvánnyal a Humet kötött egy adósságelengedés -részvény üzletet), 107 millió pedig a részvénycseréhez kapcsolódik, ebből 77 millió lejárt kötelezettség.
Ha egy cégnek sok lejárt rövid távú kötelezettsége van, érdemes megvizsgálni, hogy milyen forrásokkal rendelkezik ennek esetleges kiegyenlítésére.
A Humet készpénz és értékpapír állományának összesített értéke 10 millió forint alatt marad, de a követelések összege sem éri el a 30 millió forintot. Az eszközoldal teljesen kiürült, miközben a forrásoldalon hatalmas lyuk tátong. Mi lesz ebből?
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kifejezetten gyenge mérleg után érdemes megvizsgálni az eredménykimutatást.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








