A nagy forgalmú eladói napokkal tarkított korrekció után az indexek megindultak a januári csúcsok felé, de nem mind járt sikerrel. NYSE, S&P500, Dow új csúcsokra mentek, viszont a Nasdaq Composite, Nasdaq100, Russel2000, tehát a tech és úgy általában a kis kapitalizációjú részvények - azaz pont az emelkedés eddigi spekulatívabb vezetői - csak alacsonyabb csúcsokig jutottak el. A négy nagy disztribúciós nap pofonjaiból nem igazán tudott magához térni a Nasdaq. Az intézmények által űzött csereberélős játék tehát most így áll: nem kell a spekulatív, a nagy volatilitással rendelkező, s helyette inkább komótosabb, defenzívebb, lassabban mozgó területeket vesznek: pénzügy, energia, egészségügy.
Nasdaq Composite: lassan sorjáznak a gyengülés jelei.

Ad1, az utolsó korrekcióban négy nagy disztribúciós nap volt zsinórban, amire a 2003 márciusi follow through óta nem volt példa. Itt keményen kipakoltak.
Ad2, a múltheti emelkedésben nem volt megyőző vétel, az index meg se közelítette az utolsó csúcsot, miközben az S&P500, Dow, NYSE mind új csúcsra mentek. Az emelkedő trend még nem tört meg, de lendület nincs: a Nasdaq és általában a technológia már nem vezető.
Fokozottan érvényes ez az enerváltság a tech "szívének" nevezett, félvezetőgyártókra. A spekulatív libling januári rallyja teljesen hamvába holt, semmi folytatás nem jött belőle, a szektorindex (SOX) mindent visszaadott, s most ott áll, ahol novemberben: trend igazán nincs, valamiféle sáv van, de a komoly aluleljesítés miatt inkább negatívan kell tekinteni rá, hiszen képtelen volt emelkedni, amikor nagy átfogó indexek meneteltek.

Ahol töretlen az emelkedő trend, az a konzervatívabb szegmenseket tömörítő NYSE.

Itt is volt egy kis beleadás, de nem esett olyan mélyre az index, mint a Nasdaq, és máris új csúcsra, tehát a disztribúciós terület fölé ment: energia-, bank-, és gyógyszer szektorok szárnyán: egyelőre semmit hibát nem látni.
Úgy tűnik, hogy az intézmények a spekulatívabb, agresszív növekvőktől elfordultak, s helyettük a (mind méretben, mind szektorban) defenzívebb szegmensekbe vándorolnak át. Amíg ez a rotáció úgy működik, hogy ami erős, az új csúcsra megy, s ami gyenge, az nem emelkedik úgy, ahogy az erősek, de azért nem szakad be, csak alulteljesít, addig a piac egésze oké, hiszen van új pénz a rendszerben. Ha viszont a spekulatívabb indexek mélyebb mélypontra esnének, az változást, egyértelmű pénzkivonást jelentene az intézmények által eddig jól működtetett szisztémában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A spekulatív területek látványos intézményi hanyagolása illetve a négy nagy disztribúciós nap miatt új vételt nyitni már túl kockázatos, ha az intézmény defenzív, a spekulánsnak is defenzívnek kell lenni. Ami a januári Nasdaq-kitörést vezető távközlési alszektorok vezető részvényeit illeti, melyek bázisból törtek ki és így vételi lehetőséget adtak, a pozíciókra a lehető legszűkebb stopokkal érdemes rögízíteni a kisebb/nagyobb nyereséget, a legkisebb hibának sem teret adva.
NGPS

NVTL

WRLS

Vakmajom
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







