Czakó Ferenc, a Synergon elnöke ismertette a cég mai sajtótájékoztatóján a társaság stratégiai céljait, melynek alapjai változatlanok, azonban több konkrétum is megfogalmazásra került. Az elkövetkező 3 év stratégiai működési céljai: - a visszatérő bevételek súlyának 11%-ról 20-25%-osra való emelése; - a tanácsadási bevételek 7%-ról 15-20%-ra való növelése; - a határokon átnyúló projektek bevételének 1%-ról 5-10%-ra való emelése. Csoport szinten a cég évente 8-10%-kal kívánja bevételeit növelni az elkövetkező években, nettó eredmény hányadát 6, saját tőke megtérülését pedig 17% fölötti szintre kívánja emelni. Továbbra is stratégiai cél a bevételek szolgáltatás tartalmának további növelése, s ebbe illeszkedik az Atos Originnel kötött régiós stratégiai együttműködés is. A gyenge eredmények ellenére Czakó úgy véli, hogy a cég piaci részesedése tovább növekedett, és az ügyfelek megelégedése is emelkedett. A vállalat megítélése és pozíciója a menedzsment szerint jónak tekinthető. A gyenge eredmények ellenére Czakó úgy véli, hogy a cég piaci részesedése tovább növekedett, és az ügyfelek megelégedése is emelkedett. Jelentős kihívás azonban a cég számára a középvállalati kör kiszolgálása, a problémát az jelenti, hogy ez a piaci szegmens kereslet növekedése nem mutatott túlzottan nagy mértéket. Czakó elismerte, hogy az Officium nem váltotta be a cég várakozásait, a programot azonban a vállalat átdolgozza, tanulva a piac reakcióiból.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







