A decemberi folyó mérleg adatok tükrében a Lehman Brothers egyre valószínűbbnek véli, hogy fordulópont következett be a folyó mérleg egyenleg trendjében: az eddigi növekedés megfordult. Ezt tükrözik a 12 havi kumulált adatok is.
Az elemző kiemeli, hogy az utolsó negyedévben látványos javulás következett be a külkereskedelmi folyamatokban, emellett a szolgáltatásoknál is mutatkozott egy pozitív változás.
A Lehman becslése szerint a jelzáloghitelezésben bekövetkezett változások, a tervezett fiskális szigorítás és az euró-zónában várható élénkülés a folyó mérleg hiányának akár a GDP 1-1.5%pontos javulását is eredményezheti. Ebben az esetben a hiány a GDP 4-4.5%-ra mérséklődhet (igen optimista becslés).
A Lehman szerint bár a kép kedvezőbb, mégis érdemes néhány problémára felhívni a figyelmet.
A márciusi folyó mérleg korrekció egyrészt tükrözi majd a KSH felülvizsgálatok eredményeit, másrészt a folyó mérleg részbe negatív előjellel kerülnek be a működőtőke után újrabefektetett jövedelmek (ezzel párhuzamosan pozitív előjellel bekerülnek a pénzügyi mérlegbe, így a fizetési mérleg egyenlege nem változik). Ez várhatóan a folyó deficit 2.2%-os GDP arányos romlását okozhatja. Így a tavalyi hiány elérheti a GDP 7.8%-át, az idei a 6.2-6.7%-át. Ezek összességében továbbra is magas deficitszámok.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A másik bizonytalansági tényező, hogy a következő hónapokban a hatósági árintézkedések, az indirekt adóemelés miatt az infláció jelentős növekedésére kell felkészülni. Ez az indexet 8%-ig is viheti. Decemberre a ráta 5.7%-ra mérséklődhet.
A harmadik, hogy az MNB hétfőn jön ki legfrissebb Inflációs jelentésével . A Lehman szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a jegybank megemeli inflációs prognózisát. Ebben az esetben vagy kamatot kell emelniük, vagy a forint átmeneti gyengülésére fogva tartani a mostani szintet. A kamatemelés valószínűsége 30%.
Összességében a mostani folyó mérleg adat kicsit javíthat a magyar makroképen, bár a deficit továbbra is igen magas. Az idei évben azonban az egyenleg tovább javulhat. A Lehman elképzelhetőnek tartja, hogy a Monetáris Tanács következő ülésén kamatot emel. Ennek ellenére a bankház elemzője a következő időszakban jó piaci teljesítményt vár.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







