20 °C Budapest

BorsodChem: veszteség után, eladás előtt (?)

Pénzcentrum
2004. február 12. 07:24

Veszteséges lett a 4. negyedévben a BorsodChem, éves szinten a társaság eredménye megfeleződött. A borsodi vegyipari óriás profitja mind negyedéves mind éves szinten az euróhiteleken elszenvedett árfolyamveszteségen úszott el. Éves szinten minden az üzemi eredmény, mind az EBITDA emelkedni tudott, negyedéves szinten azonban már enyhe csökkenés figyelhető meg.


2003-ban a BorsodChem 6%-os árbevételnövekedés mellett 6,255 millió forintos eredményt ért el. A negyedik negyedévben az árbevétel 4%-os visszaesés mutatott, s nettó szinten is pirosba csúszott a cég, amelynek vesztesége 685 millió forint lett. Az éves szinten jelentősen gyengülő és az utolsó negyedévben jelentősen híguló részvényszám miatt a 12 hónapos kummulált EPS számottevően csökkent.


Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a társaság úgy látja, hogy a vegyipari ciklus a 2. és 3. negyedévben érte el mélypontját, a 4. negyedévben a preciklikus PVC, illetve a nyers MDI esetében már az élénkülés jelei mutatkoznak. A ciklus esetleg kezdődő feltámadása jó hír a magyar vegyiparnak, megerősíti a cégeket (BC, TVK) abban, hogy mostani hatalmas beruházásaik 2005-ben a ciklus szempontjából optimális időben fognak belépni.

A forint volatilitása a társaság szempontjából a magas exportarány és a nagyarányú nem forinthoz kötött alapanyagfelhasználás miatt nem szolgálta a stabilitást. Az árbevétel növekedéséhez a legnagyobb mértékben a TDI járult hozzá.



A fő termékek közül a PVC port 2003. IV. negyedévben átlagosan 716 EUR/t, míg az alapanyag etilént 512 EUR/t áron jegyezték. Az átlagos PVC por jegyzési ár 106 EUR/tonnával haladta meg a III. negyedévi árat, míg az etilén ára 67 EUR/tonnával nőtt. A pre ciklikus PVC termék jövedelmezősége a III. ne-gyedévhez képest javult. Ez mindenképpen pozitíív hír.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?