Pontosan három évvel ezelőtt zárt az október-decemberi időszaknál jobb negyedévet a Philips Electronics, amelyet a befektetők 3.2%-os azonnali árfolyam erősödéssel díjaztak.
A költségek sikeres leszorítása a bázishoz képest mindössze minimálisan gyarapodó árbevétel mellett is az üzemi eredményszint jelentős javulásával járt együtt, így a társaság részvényenként 0.46 eurós nettó eredményt ért el az egy évvel korábbi 1.2 eurós veszteséggel szemben.

Az erős negyedik negyedév hatására az év egészében a 695 millió eurós nettó profit felülmúlta, míg a 488 millió eurós üzemi eredmény alatta maradt az elemzői konszenzus várakozásának.

A chipgyártás és az elektronikai cikkek értékesítése jelentette a két húzóágazatot, a gyengülő dollár ellenére éves szinten valamelyest visszaeső, de így is várakozások feletti árbevétel ért el a társaság.

A következő 2-3 év távlatában csoportszinten 7-10% közötti üzemi eredményszinttel számol a Philips menedzsmentje, miközben a közvetett költségek terén további 250 millió eurós megtakarítás érhető el.

Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







