30 °C Budapest

"Gondoskodom, tehát vagyok."

Pénzcentrum
2004. február 10. 11:43

Az Öngondoskodás Alapítvány sajtótájékoztatóján kampányt hirdetett a lakossági megtakarítások növelése érdekében. A program központjában elsősorban a középiskolások és a felsőoktatásban tanulók állnak, akik egy felmérés szerint kiemelten érdeklődnek a pénzügyek iránt. Felmérések szerint a diákok háromnegyede szívesen elmenne pénzügyi szakkörre még tanítási idő után is. A pénzügyeket az idegen nyelv, az informatika és a matematika mögé, a negyedik helyre sorolták a megkérdezett diákok, annak tekintetében, hogy mit tekintenek alapvetőnek a jövőbeni érvényesüléshez. Az Alapítvány alapvető célja, hogy a pénzügyi alapismeretek elsajátítására már a középiskolai tanulmányok során nyíljon lehetőség, a diákok ugyanis sokkal szívesebben tanulnának pénzügyeket, mint az általános tárgyakat. Mindemellett a gazdaság jelenlegi mutatói is indokolják az efféle kezdeményezéseket. A statisztikák szerint a felnőttek 41%-a nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, Magyarországon hiányzik a pénzügyi tudatosság és a takarékoskodás nem konkrét céllal történik. A megkérdezettek 65%-a tartja bankbetétben spórolt pénzét, a készpénz még mindig nagyon népszerű, amit 28%-os mutatója is igazol. Mindebből adódik, hogy mintegy 900 milliárd forintot tartunk otthon mindenféle hozam reménye nélkül. A befektetések harmadik legnépszerűbb típusa az életbiztosítás, 15%-kal, ezt követi az értékpapír 9%-kal, majd az önkéntes nyugdíjpénztár 7%-kal. Mindezek tükrében az alapítvány alapvető célja az ismeretszerzés a jelenlegi megtakarítási szokásokról, a megtakarítási formák iránti bizalom növelése, az ügyfelek tájékoztatása a lehetőségekről, illetve a hosszú távú gondoskodás, megtakarítás ösztönzése. A kiinduló elképzelést hűen tükrözi, hogy a tájékoztatót egy középiskola falai között tartották, kiemelve az előretekintő jelleget, az oktatás fontos szerepét. A kezdeményezés hátterében olyan neves támogatók állnak, mint az OTP, Concorde, Matáv, BÉT és a Synergon. A jelmondat a Hungária Biztosító régről ismert szlogenje: "Gondoskodom, tehát vagyok."


HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?