16 °C Budapest

Démász: megvan 300 millió forint.. , 8.38%-kal nőtt az osztalékalap

Pénzcentrum
2004. február 10. 10:25

A Démász prezentáció második részében Lehóczki Gábor mellett tájékoztatást nyújtott Dervarics Attila, a cég elnök-vezérigazgatója is. Dervarics Attila szerint a 4. negyedévet sújtó 300 milliós rendkívüli költség jövőre nagy valószínűséggel megtérülhet. Lehóczki Gábor felhívta a figyelmet az árrés 4. negyedéves csökkenésére, amely tovább is folytatódhat, ha az árszabályozás az eddig megkezdett irányba mozdul tovább. Lehóczki Gábor kiemelte, hogy a 4. negyedévet egyszeri tételek is sújtották.


Dervarics Attila, a Démász elnök-vezérigazgatója fontosnak tartotta, hogy 2003-ban igen kedvezően alakult a fogyasztásbővülés. A társaság vezetője szerint a 2003. augusztus elsejével hatályba lépő tarifarendezés is pozitívan hatott a társaságra.

Dervarics hangsúlyozta, hogy szeptemberben mintegy 300 millió forinttal növelték az éves karbantartásra fordítandó keretet, amely a tarifaemelés által biztosított forrásoknak volt köszönhető.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy a hálózati veszteség ismét jelentős mértékben csökkentésre került. Dervarics a negatívumok közül a Pro Estate gyengeségét hangsúlyozta ki, ahol műszaki nehézségek voltak megfigyelhetők.

Dervarics szerint nagy valószínűséggel a Pro Estate-ten vesztett 300 millió forintot sikerül visszanyerni a felelőség megállapítása terén.

A Démász osztalékalapja 8.38%-kal növekedett a bázisidőszakhoz képest.

Dervarics Attila hangsúlyozta, hogy reméli a stabil teljesítményt a jövőben is tudja tartani a társaság. Az elméleti cél az osztalékalap reálértéken tartása.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?