Ingadozások mellett mérsékelt forinterősödés és enyhe hozamcsökkenés előzi meg a Monetáris Tanács mai 14.00 órai bejelentését. A piaci elemzők nem számítanak kamatváltozásra, az alapkamat továbbra is 12.5% maradhat. A másodpiaci hozamokban ugyanakkor érződik egy kamatemelési várakozás.
Az elemzők többsége az első negyed- illetve félévben nem számít arra, hogy a jegybank hozzányúlna a kamatokhoz. A kamatcsökkentés az emelkedő inflációs ráta miatt nem lenne indokolt (még ha a jegybank a 2005 decemberi inflációs célra is "lő"). A kamatok emelésére pedig feltehetően csak további jelentősebb forintgyengülés esetén számíthatnánk. A jegybank az elmúlt időszakban tudatosan nem kívánt árfolyamcélt kommunikálni a piac felé.

A legfrissebb Inflációs jelentést február 23-án teszi közzé a jegybank. Ebbe "épülhetnek bele" azok a kormányzati intézkedések, melyek a tavalyi év végén, illetve még januárban kerültek bejelentésre. Egyben megismerhetjük a legújabb MNB inflációs prognózist is. Az ebben tükröződő látásmód orientáló lehet a további monetáris politikára is. A jegybank ugyanakkor erősen hangsúlyozza, hogy a kijelölt inflációs célokat minden eszközzel tartani igyekszik.
A forint 267.5 körül nyitott, innen az árfolyam 267 alá is süllyedt. Jelenleg a kerskedés 267.2 Ft/euró körül folyik.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







