Tiltakozását fejezte ki a Japán tőkepiaci felügyelet az ellen, hogy a londoni tőzsde jövőre kötelezővé teszi az IAS alkalmazását a gyorsjelentésekben - írja a VG az Financial Timesra hivatkozva. A lépés nem új, hiszen már évek óta tervezik nem csak a szigetországban, az egész EU-ban is. Japán a -90-es évek vége óta végrehajtott sorozatos reformokkal érvel, s azzal, hogy London igen fontos a
Tiltakozását fejezte ki a Japán tőkepiaci felügyelet az ellen, hogy a londoni tőzsde jövőre kötelezővé teszi az IAS alkalmazását a gyorsjelentésekben - írja a VG az Financial Timesra hivatkozva.
A lépés nem új, hiszen már évek óta tervezik nem csak a szigetországban, az egész EU-ban is. Japán a -90-es évek vége óta végrehajtott sorozatos reformokkal érvel, s azzal, hogy London igen fontos a japán cégek számára, hiszen nem csak a részvény, de a kötvénypiacon is igen aktívak a japán cégek.
Kérdés, hogy a tiltakozással a japánok mit tudnak elérni, hiszen egy esetleges derogáció egyrészt a többi szereplőt is hasonló lépésre sarkallhatja, másrészt pedig sérülne az IAS bevezetésének az elve, azaz összehasonlíthatóság.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








