Dunaferr - még februárban aláírhatják a privatizációs szerződést

Pénzcentrum
2004. február 2. 13:15

Eredményesen, a tervezett ütemben haladnak a szerződéskötési tárgyalások az ÁPV Rt. és a Donbasz-Duferco konzorcium között a Dunaferr privatizációjának lezárásáról - tudatta közleményben az ÁPV Rt.

A tárgyaló felek szinte minden lényeges kérdésben konszenzusra jutottak, így minden esély megvan arra, hogy az ÁPV Rt. Igazgatósága következő, február 5-i ülésén jóváhagyja a tranzakciót lezáró Részvényértékesítési és Befektetési Megállapodás tervezetét.

Februárban kerülhet aláírásra a privatizációs szerződés, a tranzakció befejeződésének feltétele a hitelező bankokkal folytatott tárgyalások eredményes lezárása is, ezt követi majd a tulajdonosváltás technikai lebonyolítása.

Mint ismeretes, 2003. december 23-án az ÁPV Rt. Igazgatósága érvényesnek és eredményesnek nyilvánította a Dunaferr privatizációs pályázatát, amelynek nyertese az ukrán-svájci Donbasz-Duferco konzorcium lett. A nyertes ajánlattevő a legmagasabb foglalkoztatási kötelezettséget vállalta, öt évig a jelenlegi munkavállalói létszámot megtartja.

A tranzakció összértéke, beleértve a tőkeemelést, a beruházási, kistérség-fejlesztési, illetve a munkakörülmények javítására vonatkozó vállalásokat, valamint a vételárat, a következő 5 évben várhatóan közel 100 milliárd forintot tesz ki.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?