Ismét elhalasztották az idősebb dízelautók kitiltását, az Euro 5-ös járművekre vonatkozó újabb szigorítások legkorábban 2027 októberében léphetnek életbe.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 28,5 millió forint bírságot szabott ki az MFB Bankra a vállalatirányítás, hitelkockázat, modell alapú értékvesztés módszertana, tőkemegfelelés, illetve az IT-biztonság terén megállapított hiányosságok miatt. A feltárt problémák mielőbbi kiküszöbölésére van szükség - közölte jegybank.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – helyszíni ellenőrzést is magában foglaló – vizsgálatot folytatott az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nél (MFB Bank) áttekintve annak 2020. március 31-től a határozat meghozatalának időpontjáig terjedő működését. A pénzügyi felügyelet MFB Bankkal szembeni felügyeleti jogosítványai rendkívül szűkre szabottak az utóbbira vonatkozó törvény hatályos szövege alapján. Ez ugyanis kimondja, hogy a bank által végzett pénzügyi szolgáltatási tevékenység kapcsán az uniós tőkekövetelmény-rendelet (CRR) rendelkezéseit az MFB törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.
Az MNB megállapította, hogy a bank nem megfelelően alakította ki a kiszervezett tevékenységekkel foglalkozó szervezetét, és annak feladatait helytelenül rögzítette a szervezeti és működési szabályzatában. Tartalmi kiegészítésre szorul a kiszervezési tevékenységre vonatkozó szabályozás, és ki kell egészíteni az arra vonatkozó nyilvántartást is. A belső ellenőrzés szükségesnél alacsonyabb létszáma nem tette lehetővé az előírt munkaterv teljeskörű végrehajtását. Az általuk tett megállapításokhoz kapcsolódó intézkedéseket nem minden esetben hajtották végre határidőben, s ennek kikényszerítésére a terület nem kapta meg a szükséges segítséget a bank felügyelő bizottságától.
Az MFB Bank nem az előírások szerint végezte az ügyfélcsoport-összerendeléseket, nem volt önálló ügyfélcsoport-képzési szabályzata, vállalati (ügyfél)minősítő rendszerében pedig módszertani hibákat követett el. A fedezetnyilvántartó alaprendszer pontatlan képet adott a zálogjoggal terhelt fedezetek értékéről, valamint az ingóságok fedezeti allokálása sem működött megfelelően. A monitoring tevékenységet érintő éves felülvizsgálatok határidőben történő elvégzésére a hitelintézet nem fektetett kellő hangsúlyt. Nem volt teljeskörű a problémás ügyletek kezelését meghatározó szabályozás, mivel egyes ágazati hiteleknél nem rögzítették az ellenőrzési folyamat feladatait, gyakoriságát és módszertanát.
A bank által a hitelek teljes futamidejére alkalmazott, a nemteljesítés valószínűségére vonatkozó adatsorok nem voltak reprezentatívak a vizsgált időpontban aktuális kedvezőtlen gazdasági körülményekre. Az IFRS 9 csoportos értékvesztés-képzés során nem valósult meg a különböző lehetséges kimenetelek értékelése, s az értékvesztés összegét nem az egyes kimenetelek menti várható hitelezési veszteségek súlyozott összegeként számolták ki. A tőkemegfelelés kapcsán a bank helytelen kockázati súlyokat alkalmazott a vállalati kitettségeknél, jelzáloglevél-állományát pedig hibás kitettségi osztályba sorolta. Az informatika (IT) területén naplózási hiányosságot állapított meg az MNB, illetve azt, hogy a bank nem végzett teljes körű sérülékenységi vizsgálatot IT-eszközei teljes palettáján.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jogsértések miatt az MNB 28,5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az MFB Bankra, előírva azt is, hogy határidőre szüntesse meg a feltárt hiányosságokat. A feltárt problémák nem hatottak negatívan a pénzpiac egyéb szereplőire, illetve az ügyfelekre - közölte a jegybank.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.







