Stopping the domino effect concept for business solution, strategy and successful intervention cimlapi

Dominóként dőlhetnek be a kölcsönök a moratórium után: erre számítsanak az adósok

2021. október 26. 21:07

Október 31-ig marad érvényben a hitelmoratórium, novembertől 2022. június 30-ig pedig a rászorulók kérhetik, hogy maradjon meg ez a lehetőség számukra. A hitelmoratórium meghosszabbítását igényelhetik a nyugdíjasok, a gyereket várók, a gyereket nevelők, a közfoglalkoztatottak, és azok a magánszemélyek, akiknek csökkent a jövedelmük az előző évhez képest. A vállalkozások közül azok kérhetik a hosszabbítást, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez viszonyítva.

A hitelmoratóriumba a belépés automatikus volt, annak kellett jeleznie a bank felé, aki tovább kívánta fizetni a törlesztőrészleteket. Az első tervek szerint 2020 végéig érvényes könnyítést később június 30-ig, majd szeptember végéig hosszabbították meg.

A moratórium segítséget jelentett azok számára, akiknek az életében, pénzügyi helyzetében drasztikus változást hozott a pandémiás időszak, azonban sokan kényelmi szempontok miatt maradtak benne, pusztán azért, mert nem intézkedtek az ügyben, hogy hitelüket továbbra is fizethessék. A többség sajnos élvezte a helyzetet, hogy nem kell erre költeni, nem tettek félre, nem képeztek tartalékot a későbbiekre sem” – avatott be Dr. László Gábor pénzügyi szakjogász, tartozásrendezési specialista, a Bankmentor Kft. szakmai vezetője.

Élet a moratórium után

Október 31-után megszűnik az a mesterséges gát, ami eddig útját állta annak, hogy a bankok a nem fizetett kölcsönöket felmondják, így ez a jelenség minden bizonnyal nagy számban fog jelentkezni a következő hónapokban, főként 2022-2023-ban. Erre enged következtetni az is, hogy 2019-ben, a moratórium előtt időszakban közel 500 000 fizetési meghagyást tartottak számon, azaz ennyi peren kívüli behajtási folyamat futott egyszerre. Az elmúlt két évben ezek száma a minimálisra csökkent, viszont a határidő lejárta után egyszerre fognak újra megjelenni.

Félreértés ne essék, nem a moratórium miatt fognak bebukni a kölcsönök, a moratórium csupán elfedi a problémás esetek valós mennyiségét. Úgy gondolom, aki fizetésképtelenné vált, helyesen döntött, ha kihasználta a moratórium nyújtotta lehetőséget, aki viszont pusztán kényelemből tett így, az meglátásom szerint hibázott. Egyrészt azért, mert a moratórium lejárta után nehéz lesz újra visszakapcsolódni a hitelfizetésbe, másrészt pedig azért, mert az erőteljes infláció következtében a pénzünk sem ér már annyit, mint két évvel ezelőtt” – hangsúlyozta a szakember.

Ha valami elévült, azt nem lehet behajtani!

Dr. László Gábor arra figyelmeztet, hogy 2022 második felétől jelentős bedőlési hullám indulhat el, amire a banki követeléseket felvásárló, majd saját hatáskörükben behajtó faktorcégek már régóta várnak. Az erre szakosodott vállalkozások a moratórium hatálybalépése óta nem tudnak friss követeléseket vásárolni, működésük bizonytalanná vált, ami arra késztette őket, hogy régi, elévült ügyeket vegyenek elő.

„Az elmúlt két évben megszaporodtak az olyan esetek, amikor egy kölcsön vagy más jellegű tartozás jogi érvényesíthetősége már elévült, a faktorcég mégis jelentkezett az ügyfélnél behajtásra. Akár 17-18 évvel ezelőtti kölcsönöket vagy éppen 8-10 éves közüzemi tartozásokat is felelevenítenek, hiszen valamiből bevételhez kell jutniuk. Ha az adósok tájékozottabbak lennének, ezeket, a bár jogos, de már nem behajtható követeléseket nem tudnák számonkérni rajtuk” – tájékoztatott a pénzügyi szakjogász.

Mindenre van megoldás

A Bankmentor Kft. számos más szolgáltatása mellett nemrégiben vezette be elelévülés előszűrő szolgáltatását, amely abban hivatott segíteni az ügyfeleknek, hogy elévült követelést ne lehessen behajtani rajtuk. Pénzügyi és jogi tanácsot kapnak arra vonatkozóan, hogy a felmerült helyzetben miként tudnak szabályosan, de a saját érdekeiket maximálisan képviselve eljárni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Emellett jelenlegi banki kölcsöne ügyében is számíthat támogatásra az, aki problémás helyzetbe került, hiszen kiút mindig van, de azt szakértők segítségével könnyebb megtalálni.

„Többféle lehetőség is rendelkezésre áll a gondok súlyosságától függően. Ha a hitel fizetése csak ideiglenesen vált nehézkessé, akkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kölcsön életben maradjon. Lehet például futamidő hosszabbítást vagy alacsonyabb törlesztőrészleteket kérni, ami segít áthidalni a nehéz időszakot. A bank segítőkészségében bízhatunk, hiszen nem céljuk, hogy növeljék a bedőlt kölcsönállományt” – vázolta Dr. László Gábor.

Ha az adós biztosan tudja, hogy képtelen lesz a hitelét végig fizetni, akkor sincs minden veszve, nem kell, hogy egyből árverezés és a legdrasztikusabb megoldások lebegjenek a szeme előtt.

„Az ügyfélkörünk jelentős része akkor fordul hozzánk, amikor a bank már felmondta a kölcsönszerződését. Ilyenkor a kulcs a megfelelő alkupozíció kialakítása, amely hozzásegít ahhoz, hogy jóval kedvezőbb részletfizetést, a tartozás csökkentését vagy akár teljes elengedését is el tudjuk érni. A célunk az, hogy olyan alkut kössünk, amit az ügyfelünk meg tud fizetni, és mellette nyugodtan is alszik” – zárta gondolatait a tartozásrendezési specialista.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem