Három isteni, szerencsehozó szilveszteri fogás: amiknek senki sem tud majd ellenállni
A lencseleves kihagyhatatlan, de így próbáltad már? Ráadásul az aprószemű finomságok nem csak szerencsét hoznak, de mennyei falatok is készülnek belőlük.
A lencseleves kihagyhatatlan, de így próbáltad már? Ráadásul az aprószemű finomságok nem csak szerencsét hoznak, de mennyei falatok is készülnek belőlük.
Robotizáció a vendéglátásban? Ez már a velünk élő jövő, egy békéscsabai technikumban például már 3D nyomtatót használnak a diákok. A technológia alkalmazási lehetőségeiről és annak munkaerőpiaci előnyeiről a Békéscsabai Szakképzési Centrum Zwack József Technikum és Szakképző Iskola igazgatóját kérdeztük.
Az Ormánság területén 3 kis település összefogásából született meg a régi receptúrákat újraélesztő Bőközi Legendás. A közmunkaprogramból indult kezdeményezés mára kinőtte magát, és egy országos lefedettségű kereskedelmi hálózat termékdíját is elnyerte.
A koronavírus a hazai zenei klubéletet is hazavágta. Decemberben 1,4 milliárd forintot osztottak szét a hazai klubok és koncerthelyszínek megsegítésére.
2020. szélsőséges év volt, ezt saját bőrünkön is tapasztalhattuk. A koronavírus-járvány és a nyomában járó gazdasági válság sokunkat próbára tett. De mennyire?
A GYŐR-SZOL Zrt. Győrben idén is biztosítja a karácsonyfák közterületen történő összegyűjtését. Ehhez több mint 100 gyűjtőhelyet jelölt ki a szolgáltató.
Kismacska, sírcsokor, fahintaló, szamurájkard - többek között ezek a 2020-as év legérdekesebb talált tárgyai, amelyeket az utasok a járművekben hagytak.
A HelloVidék kíváncsi volt, vajon hogyan alakult az idei év és mire számíthatnak a jövőben a szektorban működő cégek, ezért megkerestük Szűcs Zoltán pirotechnikust, hogy válaszoljon kérdéseinkre.
2020. október 21 óta üzemel az 50 méteres óriáskerék Pécsett. A tervek szerint 2021. májusáig fog üzemelni a játék a belvárosban. Az óriáskerék egyébként nyaranta a Balatonon és Siófokon forog.
2011-ben valósággal berobbant a köztudatba: a fővárostól 220 kilométerre megnyitott Magyarország első cigány vendéglője. A piaci rés mondhatni kínálkozott, azonban az út az országos hírnévig és a sikerig közel sem volt nehézségektől és előítéletektől mentes.
Az év vége sokaknak a nagy ünnepi hajrá, és a viszontagságos év kipihenéséről szól. De (!) a teljes elernyedés helyett ez az időszak éppen kapóra jön arra, hogy az ember rendezze pénzügyeit. Forduljon olyan irányba, amivel az áhított mederbe terelheti pénzügyeit.
Az aloldal elindulása óta rengetegen böngésztek az összegyűjtött információk között, most pedig a látogatottsági statisztikák alapján megnéztük, hogy mely megyékben és településeken volt a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt 2020-ban.
Szeles, de enyhe idővel kezdődik a hét, többfelé 10 foknál is melegebb lesz. Az év utolsó napjaiban borús, csapadékos idő várható, szilveszter napján néhol hó, havas eső is lehet.
Döbbenetes, ünnepek után mennyi élelmiszer landol a kukákba. Itt van mindjárt a mézeskalács, amit remekül lehet újra felhasználni, sokan mégis kidobják.
Az év végi ünnepkörhöz igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje. A vonatok december 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. Módosul a Volánbuszok közlekedési rendje is: december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai.
A gyógynövények királynőjeként számon tartott homoktövis kevés gondozást igénylő növény, mégis számos betegségre jelent gyógyírt. Sokan fogyasztják natúr és feldolgozott készítményekben is a csodaszert, melynek gyógyító ereje a bogyóiban van.
A hal a keresztény hit legősibb szimbóluma, íze és élettani hatásai miatt a táplálkozás elengedhetetlen részének kellene lennie.
Egyelőre kérdéses, mi lesz az új hulladékgazdálkodási törvénnyel és így a rendszer megreformálásával, a KSH frissen publikált Statisztikai Tükör kiadványában azonban, ami a települések infrastrukturális ellátottságával foglalkozik, érdekes adatokra bukkantunk.
Tényleg megugrik az öngyilkosságok száma az ünnepek időszakában? Hogyan hagyott nyomot a magyarok mentális állapotán a koronavírus-járvány, és miért kérnek segítséget az emberek karácsonykor? Szakértő és statisztikák segítségével jártunk utána.
Nem is gondolnánk, de nagy hatással van ránk a bevásárlóközpontokban hallott karácsonyi zene, az üdvözlőlapok, amiket kapunk vagy mi magunk küldünk. De még a karácsonyi dekoráció is. Hogy hat ez ránk mentálisan és miért? Most kiderül!
A koronavírus-járvány miatt hozott szigorú korlátozások a kistermelői értékesítésre is hatással voltak, ugyanakkor míg közel 60 százalékuk szenvedett el különböző mértékű veszteségeket, sokuk sikeresen megbirkózott a kihívásokkal.
Szerencsét hozó szilveszteri falatok és Dom Pérignon ajándéka
A magyarok csokoládéfogyasztása jelentősen elmarad az európai átlagtól, az ünnepek alatt viszont belehúzunk. Hogy milyen termékek idén a legkeresettebbek, milyen különlegességeket keresünk, arról a pécsi Csoko-Láda tulajdonosát kérdezte a HelloVidék.
Hogy miért és hogyan tör ránk a szörnyű telítettség és puffadtság érzete? Mit lehet tenni ellene? Ennek járt utána a HelloVidék.