Jó hír a kirándulóknak: befejeződött a korábban balesetveszély miatt lezárt Mayer Antal-kilátó javítása, így ismét fel lehet kapaszkodni a magasba a Bakony egyik kedvelt kirándulóhelyén.
Az olcsóbb és elérhetőbb Dunában fürdőzéstől sokan ódzkodnak, számos legenda kering arról, hogy a vize – főleg a budapesti szakaszon – szennyezett és betegségeket okoz. A helyzet azonban sokkal jobb, mint az 1990-es és 2000-es években volt, sokat javult a folyó vizének tisztasága és ezzel együtt a megítélése is. Az az elmúlt évtizedekben a szennyvíztisztítási technológiák megbízhatósága rengeteget fejlődött, a tisztítási folyamat pedig jóval kontrolláltabb, mint a rendszerváltáskor - közölték a 24.hu-val az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakértői.
A tisztítás nélkül a Dunába jutó háztartási szennyvíz mennyisége lecsökkent, valamint az ipari szennyvíz is jóval kevesebb lett a szocialista nagyipar megszűnése, illetve a korszerű ipari tisztítók miatt. Emellett a hajók is sokat fejlődtek az utóbbi években, és ezek sem szennyezik annyira a vizet, mint régen. A strandok vizét pedig a Nébih ellenőrzi, így a megbetegedés esélye alacsony - írta a 24.hu cikke alapján a Pénzcentrum.
Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy csak kijelölt fürdőhelyen szabad strandolni, amiből hazánkban jelenleg 22 darab van a folyó mentén!
Az óriási veszély mellett már csak azért sem tanácsos Magyarországon nem kijelölt helyen fürdőzni, mert ha elkapnak valakit a hatóságok, az komoly bírságot kaphat. Itthon általános szabály, hogy tilos fürdeni
- hajóútban,
- hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják,
- nagyhajók,
- úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében,
- vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres,
- hidak,
- vízkivételi művek,
- egyéb vízi műtárgyak,
- komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében.
Szintén tilos fürdeni kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén, egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabadvizekben, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított és legfeljebb a mélyvíz határáig, ahol a tiltó tábla jelzi.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







