Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest.
Csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy februárban olcsóbban adja a nyersolajat valamennyi régió számára.
A Saudi Aramco szaúdi olajtársaság vasárnap közölte, hogy februárban hordónként 2 dollárral csökkenti a kőolaj árát minden régió számára.
Hétfőn fél nyolckor az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,04 dollár (1,32 százalék) csökkenéssel, 77,72 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta jegyzése 1,12 dollárral (1,52 százalékkal) 72,69 dollárra süllyedt. A múlt héten a Brent 2,2 százalékkal, a WTI 3 százalékkal drágult.
Megfigyelők rámutattak arra, hogy a piac továbbra is figyelemmel kíséri a líbiai helyzetet, ahol tiltakozások miatt leállították az olajkitermelést az ország legnagyobb olajmezőjén, továbbá a Vörös-tengeren kialakult helyzetet is vizsgálják a jemeni húszik kereskedelmi hajók elleni sorozatos támadásait követően.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
- Több ezer kanadai menekül az erdőtűz elöl
- Váratlan leállás a Magyar Postánál, késni fognak az utánvételes kifizetések
- Mesterséges intelligenciával pornófilmbe illesztette iskolatársai arcát egy Pest vármegyei diák
- Háború esetén fogadnának területükön atomfegyvert a svédek
- Kihúzták a konnektorból a hazai napelemes piacot