Stock Analyst Showing Growth Chart On Phone

Neked is van OTP részvényed? Akkor erről biztosan tudni akarsz

2023. november 5. 18:10

 A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 1022,67 ponttal, 1,82 százalékkal 57 337,64 pontra nőtt.

 Az összforgalom 35,849 milliárd forintról 29,234 milliárd forintra csökkent, de ezen a héten a szerdai munkaszünet miatt csak 4 kereskedési napot tartott a BÉT. Az előző heti gyengélkedés hétfőn is folytatódott, a forgalom az 5 milliárd forintot sem érte el, a BUX is alig emelkedett, kedden még csökkent is. A visszaesés jórészt a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulattal volt magyarázható.

A szerdai kereskedési szünet alatt javultak a részvénypiaci kilátások, ekkor ugyanis az amerikai jegybank kamatdöntő ülése alapján az Egyesült Államok kamatemelési ciklusának végét valószínűsítették az elemzők - írta heti összefoglalójában az Equilor elemzője, Varga Zoltán.

Csütörtökön a Richter részvényesei is jó hírt kaptak, ugyanis a gyógyszergyártó egyik készítménye az Európai Bizottság jóváhagyásával a korábbinál szélesebb területen válik alkalmazhatóvá. Részvényei a bejelentés hatására több mint két százalékkal erősödtek, a BUX majdnem egy százalékkal emelkedett.

A kereskedés pénteken is jól alakult, akárcsak a nemzetközi hangulat, mivel a friss amerikai munkaerőpiaci adatok ismét csökkentették a kamatemelés esélyét. Varga Zoltán úgy véli, hogy a BUX rövid időn belül elérheti az 58 ezer pontos szintet is, ha maradnak a kedvező körülmények.   

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • A héten a legnagyobb mértékben a Magyar Telekom erősödött. Árfolyama 5,37 százalékkal, 30 forinttal 589 forintra nőtt 824,2 milliárd forintos heti forgalomban.
  • A Richter 2,85 százalékkal, 245 forinttal erősödött, pénteken 8845 forinton zárt, 7,577 milliárd forintos heti forgalmat elérve.
  • Az OTP a héten 1,74 százalékkal, 235 forinttal emelkedett 13 765 forintig, 15,514 milliárd forintos forgalom mellett
  •  A Mol árfolyama a múlt heti záráshoz képest 0,9 százalékkal, 26 forinttal nőtt, pénteken 2900 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 2,812 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,46 százalékkal, 22,58 ponttal emelkedve 4967,86 ponton fejezte be a hetet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36