A szakember szerint a 27 tagállam lassú, demokratikus döntéshozatala hosszú távon valójában előnyt jelent, hazánk pedig a közép-kelet-európai régió szellemi vezetőjévé válhat.
Ezrek halnak meg teljesen feleslegesen: itt a bizonyíték, az egészségügy mostohagyerek lett Magyarországon
A rendszerváltás óta eltelt több mint harminc év egyik legnagyobb kudarca, hogy az egészségügy nem került a kormányzati prioritások közé. Ez a hiányosság nemcsak emberéletekben mérhető, de hazánk uniós és visegrádi összehasonlításban is egyre nagyobb hátrányt szenved – állítja Orosz Éva egészségügyi közgazdász-szociológus legfrissebb tanulmányában.
A Lege Artis Medicinae szakfolyóiratban megjelent, A felzárkózás kudarca című kétrészes tanulmány nemzetközi összehasonlításokat felhasználva mutat rá Magyarország egészségügyi helyzetének kritikus állapotára. Orosz Éva professzor emerita szerint a rendszerváltáskor meglévő történelmi esélyek kiaknázatlanul maradtak, és az elmúlt évtizedekben az ország egyre távolabb került nemcsak az EU nyugati tagállamaitól, hanem közvetlen szomszédaitól is - írja a hvg.hu
A kutatás szerint Magyarország egészségügyi közkiadásainak GDP-arányos részesedése 2022-ben alacsonyabb volt, mint az 1990-es évek elején. Ez a vizsgált 18 ország között példátlan visszaesés. Miközben a többi visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) az egészségügyre fordított kiadásokat emelte, Magyarország különösen a kétezres évek közepétől kezdődően látványosan lemaradt. Ez a lemaradás a lakosság egészségi állapotában is tetten érhető.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







