Az, hogy hányszor tudsz felállni egy székről fél perc alatt, a lábaid erejéről és a mozgásod biztonságáról is árulkodhat.
Egyre több a szervátültetés hazánkban, vagyis a szektor nagyjából kilábalt a Covid-járvány idején tapasztalt komoly visszaesésből.
Idén 20 százalékkal több lehet a szervátültetések száma, vagyis a szektor kimondottan kijött a Covid-járvány éveiben tapasztalt mélypontról - ezt mondta a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai és orvosigazgatója egy egészségügyi konferencián - írja az Economx.
Grózli Csaba szavai szerint a tavalyi évben 409 szervátültetés történt Magyarországon, idén 430-at is elérheti ezek száma. Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke azt tette hozzá, hogy a magyar egészségügyi rendszerben kiemelt prioritás a szervátültet. Magyarországon minden kétezredik ember él donorszervvel, összlétszámuk eléri az 5500-at.
Hozzátették ugyanakkor, hogy még mindig kirívóan drágának számítanak az átültetések, négy típust díjakkal meg is neveztek:
- a veseátültetés 6,2 millió forintba;
- a tüdőtranszplantáció 20 millió forintba;
- a májtranszplantáció 16 millió forintba;
- a szívtranszplantáció 16,2 millió forintba kerül hazánkban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







