8 °C Budapest
Szörnyű dolog derült ki a magyarok egészségügyi állapotáról: rengeteg a beteg, a depressziós

Szörnyű dolog derült ki a magyarok egészségügyi állapotáról: rengeteg a beteg, a depressziós

2024. augusztus 22. 11:04

A képzettebbek, a gazdaságilag aktívak, illetve az egy háztartásban többen együtt élők jobb egészséggel összefüggő életminőségre számíthatnak, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek, vagy az egyedül élők. Többek között ez derült ki abból a kutatásból, amelyet a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központja készített csaknem 12 ezer résztvevő kérdőíves felmérésével. Hazánkban hasonló kutatás utoljára 2000-ben mérte fel a lakosság egészséggel összefüggő életminőségét, így a vizsgálat abból a szempontból is egyedülálló, hogy az eredmények két évtized távlatából összevethetők, elsősorban a középkorúaknál jelentős javulást mutatva. Eredményeiket a neves Quality of Life Research című lapban publikálták az egyetem kutatói.

Minél magasabb az iskolázottság és minél alacsonyabb az életkor, annál magasabbnak értékelték szubjektív egészséggel összefüggő életminőségüket a megkérdezettek. Ugyancsak pozitív irányban befolyásolta az életminőséget az aktív munkaerőpiaci vagy hallgatói státusz, és az is, ha a háztartásban többen – maximum hatan – élnek együtt” – ismerteti dr. Inotai András, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértekelő és Elemzési Központ egyetemi docense, a kutatás vezetője a kérdőíves életminőség-vizsgálat néhány megállapítását.

A szakember hozzáteszi: a lakosság várható élettartamának elmúlt évtizedekben való mérsékelt növekedése széles körben ismert. Ugyanakkor arról, hogy ezt az időt milyen egészséggel összefüggő életminőségben töltjük, lényegesen kevesebb szó esik, ezért tartották érdekesnek ezt a kutatási területet.

A központ három fős kutatócsoportja – dr. Inotai András kutatásvezető mellett dr. Vokó Zoltán központigazgató és Nagy Dávid biostatisztikus részvételével – egy nemzetközileg is jól ismert kérdőívet (EQ-5D) használt az elemzés során, amely öt témakörben méri fel az egyén szubjektív önértékelésén alapuló egészséggel összefüggő életminőségét. Ezek a területek a mozgékonyság, az önellátás, a szokásos tevékenységek, a fájdalom/rossz közérzet és a szorongás/lehangoltság. Ezek pontozásához három értékelési szint tartozik:

  • nincs probléma,
  • némi probléma jelentkezik, illetve
  • képtelen az adott tevékenység elvégzésére.

A kérdőív öt dimenzióján belül így összesen 243 egészségi állapot különböztethető meg, ezek mindegyikéhez hozzárendelhető egy, az egészséggel összefüggő életminőséget kifejező számérték, ezt nevezik EQ-5D indexnek. A kérdőívre kapott válaszok számszerűsítése országonként és kultúránként eltér, hiszen például merőben más egy európai hozzáállása a fájdalomhoz vagy a szorongáshoz, mint egy távol-keletié. Mivel a kérdőív kiértékelése hazai algoritmus  alapján történt, így az eredmények valóban a hazai állapotokat tükrözik – teszi hozzá az egyetemi docens.

Azért erre a kérdőívre esett a választásunk, mert amellett, hogy a világ talán legelterjedtebb általános életminőség mércéje, egyetemünkön is számos klinikai vizsgálat készült ezzel az elmúlt húsz évben. Ugyancsak ezt alkalmazták a 2000-es lakossági egészségfelméréskor (OLEF 2000), ami lehetővé teszi az eredmények összehasonlítását. Akkor 5503 fő részvételével készült a felmérés, 2022-ben pedig 11910-en töltötték ki a kérdőívet, és új elemként a felnőttek mellett a 12-18 év közötti korosztályt is bevontuk a vizsgálatba. Az eredményeket a teljes magyar népességre súlyozva adtuk meg

 – magyarázza a kutatásvezető, a Quality of Life Research című lapban megjelent publikáció első szerzője.

Dr. Vokó Zoltán egyetemi tanár, társszerző, az Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központ igazgatója az előző és a mostani felmérésben is részt vett. A kutatás eredményeként a lakosság egészséggel összefüggő életminőségéről elmondható, hogy a fiatalabb generációt leginkább érintő terület az öt dimenzióból a szorongás/lehangoltság volt, míg az idősebb kor felé haladva a fájdalom/rossz közérzet, illetve a szokásos tevékenységek korlátozottsága volt a leggyakrabban jelezett probléma.

A kapott számértékekből látszik, hogy a 12 és 44 év közöttiek csaknem száz százalékosra értékelték egészséggel összefüggő életminőségüket, ezt követően a mutató tíz éves korcsoportonként csökken. A férfiak 55 év felett valamivel magasabbnak ítélték életminőségüket, mint az azonos korú nők

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– emelte ki dr. Inotai András.

Ugyan az eredményeket magyarázó okokat jelen kutatás nem vizsgálta, de az a tény, hogy az idősek több betegségben szenvedhetnek, ami jelentős hatással van az életminőségre. A magasabb iskolázottság összefüggésbe hozható az egészségesebb életmóddal, a prevenciós és mentálhigiénés  programokban való nagyobb részvétellel és az egészség megbecsülésével. Míg az, hogy valaki dolgozik vagy tanul, több fizikai aktivitással és nagyobb szociális élettel járhat, a kapcsolati háló pedig erősebb lehet azokban a háztartásokban, ahol két vagy több ember él együtt, ami ugyancsak magasabb pontszámot eredményezett. Az inaktívak és az egyedül élők körében nagyobb a depresszió kialakulásának kockázata. 

A kutatás abból a szempontból is úttörőnek számít, hogy a szakértő szerint tízezer fölötti résztvevővel ilyen ismételt életminőség-vizsgálat még nem készült.

Így az adatokat 22 év távlatából összehasonlítva az is elmondható, hogy jelentősen javultak, vagyis több mint harminc százalékkal csökkentek a középkorúaknál, főként a nőknél a szorongás/lehangoltság, illetve a fájdalom/rossz közérzet dimenziókban mért mutatók. A 2000-es értékekkel összevetve az életminőség-javulás az EQ-5D index értéke alapján meghaladja a tíz százalékot ezekben a korcsoportokban, ami jelentős és az egyén számára is érezhető különbség. Emellett  érzékelhetően csökkent a férfiak és nők közötti életminőség-különbség is.

A vizsgálat egy tágabb kutatás része, amelynek célja egyetemi együttműködésben a post-COVID szindrómás betegek életminőségének felmérése. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 12. szombat
Miksa
41. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?