Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vásárlók pedig egyre megfontoltabban döntenek, és érzékenyebbek az árakra.
A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett - közölte a színház.
Mint írják, az illetékes hatóságok döntése alapján, a munkatársak és a közönség egészségének védelmében a Vígszínházban és a Pesti Színházban a szeptember 4-ig meghirdetett előadásokat elhalasztották.
Hirtelen pénzre van szükséged? Nézd meg a bankok kölcsönajánlatait Pénzcentrum kalkulátorát!
A közlemény felidézi, hogy augusztus 21-én A Pál utcai fiúk című előadással indult volna a Vígszínház 2020/2021-es jubileumi évada, azonban az előadásban szereplő tünetmentes fiatal művész koronavírus-tesztje pozitív lett. Ennek következtében hivatalos járványügyi intézkedésként elrendelték a Vígszínház épületének fertőtlenítését.
A protokollnak megfelelően vasárnap a színház épületében az összes olyan területet fertőtlenítették hidegködképző berendezéssel, ahol fennállhat a fertőzés veszélye, így a színpadokat, a nézőteret, a színészbüfét, az öltözőket, a mosdókat, a folyosókat és az irodákat is. A színház saját takarító személyzete emellett továbbra is folyamatosan fertőtleníti a helyiségeket és az érintésnek kitett felületeket, így a korlátokat, kilincseket, kapcsolókat is - olvasható a közleményben.
A hétvégi tisztításkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásának megfelelő, országos tisztifőorvosi engedéllyel rendelkező, virucid hatású szert alkalmaztak, amely vékony hártyát képezve biztosítja a felületek tartós vírusmentességét - tartalmazza az összegzés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Közölték, hogy a Vígszínház továbbra is kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, amelyek ajánlásait és előírásait figyelembe véve jár el. A nézők és a munkatársak biztonsága és egészségének védelme a legfontosabb, így az évad újratervezése a járványügyi szempontok figyelembevételével zajlik. Hozzátették, hogy jelenleg a színház minden művésze tünetmentes és jól van.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







