A diákok többsége tudja, hogyan bánjon biztonságosan a pénzzel, de a hitelekkel és biztosításokkal már gondban vannak.
Akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra - állítja a Science című folyóiratban kedden megjelent tanulmányában az amerikai Harvard Egyetem egyik tudóscsoportja.
A járványügyi szakemberekből, biológusokból, orvosokból álló csoport videokonferencián is ismertette kutatási eredményeit, amelyek szerint szakaszosan és különböző intenzitással, de továbbra is szükség lesz a társadalmi távolságtartásra annak érdekében, hogy ne törjön ki ismét az új típusú koronavírus járványa.
A tudósok modellezték a mostani járványt. Abból a feltételezésből indultak ki, hogy ez is idényjellegű, mint a koronavírus többi fajtája által okozott vagy akár az egyszerű influenza. Csakhogy a szimulációs kísérleteknél kiderült a többi között az is, hogy az új típusú koronavírusnak, a SARS-Cov-2-nek több ismeretlen jellemzője van. Így például még nem sikerült megállapítani, hogy az egyszer már felgyógyult betegnél kialakul-e immunitás, és ha igen, mennyi ideig tart.
- mondta a videókonferencián Stephen Kissler biokémikus és matematikus. Hozzáfűzte: gyógyszerek és hatékony kezelések hiányában "a társadalmi távolságtartásra kétségtelenül szükség lesz".
A kutatócsoport tagjai szerint a távolságtartás gyakorlatát csakis akkor lehet majd mellőzni, amikor felfedezték a hatékony kezelési módszereket vagy a megfelelő védőoltást. Addig a járvány fellángolásának elkerülésére - változó helyeken és változó időtartammal - muszáj lesz fenntartani ezt a gyakorlatot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Marc Lipsitch járványügyi szakember arról beszélt, hogy a távolságtartás felfüggesztése közötti időszakokban a koronavírus-járvány nemcsak fellángol, hanem a korábbinál minden alkalommal hevesebb és pusztítóbb lesz, és a vírus egyre szélesebb körben - köztük egészen fiatalok között is - szedi majd áldozatait. Ez azonban a szakember szerint lehetővé teheti a népesség csoportimmunitásának vagy a kollektív immunitásnak a kialakulását is.
A tudósok ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a túlzó társadalmi távolságtartás káros is lehet, mert megakadályozza a kollektív immunitás kialakulását. Az új típusú koronavírus egyelőre ismeretlen, de biztos, hogy hosszú ideig nem tűnik el - erre a következtetésre jutottak a Harvard Egyetem kutatói.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






