Az életkor előrehaladtával a látás élességének megváltozása elkerülhetetlen biológiai folyamat.
A legfrisebb Eurostat statisztikák szerint százezer lakosra vetítve 345-en halnak meg rákban, így Magyarországon a legrosszabb a helyzet az Európai Unió országai között. Ráadásul a férfiak körében kétszer annyi a rákban elhunytak száma, mint a nők között: 478 a férfiak és 262 a nőkre vetített rák okozta halálesetek száma.
Hiába figyelmeztetnek az orvosok, hogy a férfiak sokkal hajlamosabbak kihagyni a szűrővizsgálatokat, többnyire csak súlyos állapotban fordulnak már orvoshoz, amikor már nem munkaképesek. Ez nem csak a rákra, hanem más megbetegedésekre is igaz. De nem csak a rák jelent súlyos problémát hazánkban: az egész Európában vezető haláloknak számító keringési megbetegedésekből fakadó halálesetek számában is a hatodik helyen állunk, 737 ilyen haláleset jutott százezer emberre - írja a 168óra.
Ebben a statisztikában is azok az országok kullognak a sor végén, akik csak 2004 után csatlakoztak az EU-hoz. Összehasonlításképpen Ausztriában közel fele annyian halnak meg keringési betegségekben - például agyvérzésben, szívrohamban -, mint Magyarországon.
Sajnos a szülésből fakadó halálokok tekintetében is szomorú képet fest hazánkról a statisztika: 2016-ban Észtország után a második legrosszabb EU-tagállam volt Magyarország. Százezer nőből 0,23 nő halt bele a szülésbe. Ha a 2012 óta eltelt éveket összességében tekintjük, akkor inkább középmezőnyben vagyunk a szülésben elhunyt nők számát tekintve.
Nem meglepő, hogy ezek után az összesített statisztika szerint a magyar egészségügy rendkívül rosszul teljesít: minden halálozási mutatót összevetve az ötödik legrosszabbak vagyunk az EU-rangsorban. Az európaiak 36 százaléka hal meg keringési megbetegedésben; 26 százaléka rákban; 8 százaléka légzőszervi megbetegedésben; 5 százalék balesetekben és 4-4 százalék emésztőrendszeri betegségben, mentális betegségben (például demencia) és idegrendszeri betegségben (például Alzheimer-kórban).
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







